Most,
mikor úgy érzem,
hogy rámrakódott
a mindennapok mocska
s mikor úgy érzem,
hogy az élet egy rakás szar és ócska,
mikor egyszerre
mentem volna
balra és jobbra,
mikor törekedtem
a jobbnál jobbra,
de rájöttem,
hogy nem létezik csoda
s a hányásomból sem lesz újra vacsora.
Most,
mikor úgy érzem,
hogy széjjel tép a kétség,
mikor úgy érzem,
hogy minden szavam vétség,
mikor úgy látom,
hogy a fény is sötétség,
mikor hallom,
hogy mindenki engem vádol,
mikor érzem,
hogy messze esett az almám a fától,
mikor a vágy
feltépett sebekben táncol,
mikor rettegek,
mert mosolyom csöpög a tűsarkáról,
mikor érzem
a remény odakozmált szagát,
mikor esztelenül
ölelem s csókolom a halált,
mikor arcom tükörbe néz
s nem ismeri fel magát,
mikor egy sejtem
se kívánja a józanság szavát.
Akkor…
Közel a kocsma,
bár a bajt
meg nem oldja,
ha az alkohol orma
honnan levetem magam,
ha üres poharakba
folytom magam,
de mégis, időnként, néha…
Közel a kocsma,
mi a bajt
meg nem oldja,
de ez maradjon
az én lelkem foltja.