Még kínoz a holnap árnya,
/hogy nem jön el soha/
Ahogy a tegnap is rám vetül,
/tudom, a ma is mostoha/
Elindulnék - de nincs célom.
Megállnék - de kihűl a testem.
Magamba nézek és keresem -
kutatom, de sehol sem találom…
’ Hová tűnt a lelkem?’
Valahol a tegnap és a ma sarkán
kiesett. A zsebemből – talán…
Ne várd, hogy visszamenjek.
Majd ő visszajön hozzám!
’ Hisz test nélkül mit is érhet
egy csupasz lélek?’
Tudod jól, az is oly lyukas,
/mint e fikarcnyi garas,
mit a fogamhoz verek…/
Lelkesen, lélek nélkül,
napról- napra küzdök- élek.
Ha más nem is, ennyi marad:
egy álruhába bújt kísértet.
’ Igen, az lettem! - Teérted!’
Hát mondd, ki a hibás,
ha csak ennyit ér az Élet?