Navigáció


RSS: összes ·




Ez+az: Hideg téli napok

, 380 olvasás, Alba_Wolf , 6 hozzászólás

Elmélkedés

A hideg téli napok nem ölik meg a lelket. Épp ellenkezőleg, képesek azt megerősíteni. Amikor úgy érzed, sivár a világ, és nincs már hely, ahova mehetnél, amikor minden rideg, és kihalt a szó, csak a hangok vannak, de nincsen jelentésük…

Akkor csukd be a szobád ajtaját, és gyújts meg néhány mécsest. Húzd be a függönyt, és csak képzeletben lásd az odakinn szálló hópelyheket, melyek fehérre festik a szürke utcákat, és világosságot visznek a dermesztő éjjelekbe, amikben csak a szél rója a maga útját, és kicsiny madarak dideregnek a havas ágakon, apró gombócokká összehúzva magukat. A halkan szóló gitár hangjai mélyen átjárják gondolataidat, és talán nem is tudsz róla, valahol mélyen mégis megnyugtatnak. Amikor csöndes félhomályban, sejtelmes fények között iszod forró teádat, melynek illata a mécsesek illatával keveredve betölti a levegőt, már igazán kizárod a külső gondokat, melyek nyomasztják a hétköznapi ember elzsibbadt gondolatait. A kinti faggyal szemben igazi meleg boldogsággal tölti el szívedet, amint a hőn szeretett két kar lassan átölel, és a kedves arc boldog mosolyra változik, lobogó játékot játszva a gyertyák keltette árnyékokkal, majd aztán közel hajol, és lágy csókot lehel ajkadra, mely még sokáig ott ég forrón, bizonyságát adva, hogy a szeretet ezekben az órákban sem húnyt ki, csak bezárta magát a szívekbe, mert fél a hidegtől. Ám a szív kinyílik, és az ölelésen keresztül az érzés szétárad a sötét szobában, hogy érezni lehessen őt a csöndes sarkokban, ahová a halovány árnyékok menekültek a fellobanó lángocskák elől. Ne szólj… Ne mondj semmit, én nem kérem. Öleld azt, ki ölel, és melegítsd fel szívét, miként hozzábújsz, hiszen kezét már melegíti a csésze, de a lelke szeretetre vágyik. Hajts vállára fejedet, és gondolt azt: "szeretlek", és ő majd ezt gondolja: "én is téged". Gondold azt: "még sokáig?", és ő majd ezt gondolja: "mindörökké". A lángok pedig csak lobognak, a falon az árnyak pedig csak lejtik hangtalan táncukat, és tudják, ezt a békét nem zavarhatja meg semmi…

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Elmélkedés
· Kategória: Ez+az
· Írta: Alba_Wolf
· Jóváhagyta: Pieris

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 49
Regisztrált: 2
Kereső robot: 11
Összes: 62
Jelenlévők:
 · PiaNista
 · Sutyi


Page generated in 0.0581 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz