Valami furcsa már erre sompolyog,
pedig kint lángol a som, a kökény
s fonódik a történelem körém,
szólnak szilszkinbe vont tébolyult dobok,
csömörlött bolygó sava, krátertorok-
hányadéka fröccsen majd s a födém
beroggyan. A jelen ocsmány ködén
ismét átvillan a vörös, a horog-
kereszt, a fullajtár hiába cikáz,
csak a rettenet járja, a vész s a gyász
míg stádiumokon billenünk át.
Ember vagyok e fonák közegben, mert
cipelem a vérző, agykeresztre vert
gondolatot, melyben ott a tovább!