Navigáció


RSS: összes ·




Novella: Ne lenne ilyen naaagy szám

, 377 olvasás, quentin , 42 hozzászólás

Somolygó

Az ígéret szép szó, ha betartják úgy jó! Főleg, ha a szerelem istennőjének teszi az emberfia. Igazam van? Igazam van!
Emiatt aztán most megírom az egyik – bár annyira azért nem jellemző egyetemi vizsgám történetét. Igyekszem kérem nem torzítani a történeten, de – most komolyan – még így is azt fogjátok mondani, hogy ez ilyen formában nem történhetett meg. Pedig de!

Az úgy volt, hogy éppen kisebb problémáim miatt kevésbé tudtam felkészülni a vizsgákra, ezért csúsztam egy kicsit… /az, akinek meglepő, hogy nekem voltak kisebb problémáim nyugodtan befejezheti ám a csodálkozást, mert ha véletlenül nem lett volna semmi gondom, akkor csináltam magamnak/. A barátaim úgy mondták, hogy nincs egyetlen átlagos tulajdonságom sem – és ez nem mindig volt dicséret. Nagy, illetve hatalmas szám volt és – utólag belegondolva kimondottan kötözködős férfijellem voltam az egyetemi évek alatt. (Volt is min kötözködni – mondjuk, de ez most nem tárgya eme anekdotává nemesedett történetnek.)

Szóval egy keddi napon – másfél héttel a vizsgaidőszak vége előtt úgy döntöttem, hogy megveszem a munkajog tankönyvet. Ez egyébként jó döntés, de relatíve ritkán veszik meg a hallgatók a vizsgaidőszak vége felé a könyvet, amiből addig készülni kellett volna, így aztán a jegyzetellátóban már nem volt belőle.

Csak a tanszéken van már – mondta a hölgy, én pedig különösebb lelkiismeret-furdalás nélkül elindultam a tankönyv fellelési helye felé Nyúzó Péter barátommal (szóval erre a sztorira hiteles tanúm is van!).
Ne vigyorogjatok tényleg így hívják és oltári jó fej – bár amikor a 101 kiskutya c filmben feltűnt a Nyúzó akkor nekem is igen széles volt a mosolyom.

Péter ismert már, mint a rossz pénzt, de azért csodálkozott mégis, mert ez a hozzáállás még tőlem is új volt.
Ettől függetlenül boldogan viccelődtünk, hiszen alig pár nap még és kezdődhet a nyár, így aztán nagy-nagy mosolygások közepette léptünk be a tanszéki titkárság ajtaján. Mit is mondjak, hogy hitelesen jellemezzem az elénk táruló látványt. Az ódon épületben minden ragyogni látszott, mert egy észvesztően (vagy lélegzetelállítóan - kinek melyik jelző tetszik jobban) csinos titkárnő ült az asztalnál és írogatott. Felnézett, én meg bamba tekintettel ámuldoztam a csodanőn. Ránézésre kábé 20 éves lehetett és mindene épp olyan volt, ahogy annak lennie kell.
A hölgy váratlan szépségétől 3 másodpercig meg se tudtam szólalni, de aztán /sajnos/ megeredt a nyelvem. Kifejtettem, hogy ezek után erre a tanszékre naponta minden szünetben bejárok majd és egyéb kedves ökörségekkel is utaltam rá, hogy odáig meg vissza vagyok a látványtól. Kacsintottam is, mintha a "hogyan csajozzunk be öt perc alatt" c. versenyre gyakorolnék. /Mellettem Péter barátom nagyon derült a lazaságomon/. Azért a jó hosszú mondat végén csak kiböktem, hogy igazából egy jegyzetet szeretnék vásárolni – mert ezidáig ez lemaradt – tettem hozzá "iszonyú okosan". Kissé csodálkozott a kedves, de nem kérdezett semmit és adta a könyvet én meg az árát /pofátlanul széles mosoly kíséretében persze/.

Igazából itt kellett volna egy olcsó, de üzembiztos zippzárat felszerelni a számra, de akkor most nem lenne mit mesélnem. Zippzár helyett aztán egy nagyon kerekre szerkesztett mondatban megkérdeztem tőle, hogy be lehet-e jelentkezni a tanszékvezetőhöz úrhoz vizsgára. /mellettem a Peti nekiesett a falnak a röhögéstől, csak jól palástolta a fene a jódolgát./ Én meg nem értettem, hogy min viháncolnak, mert addigra már a titkárnők gyöngye is megmutatta mind a 32 (28?) fogát nevetés közben. Édesen nevetett egyébként, és ennek egy rövid idegig még örültem is. Miért is rövid ideig? Nos amikor megnyugodtak a kedélyek, akkor kifejtették, hogy tanszékvezető tanár úr: nos ilyen nincsen. Tanárnő! Van, - harmincöt éve vezeti a tanszéket- ráadásul az első kivételével az összes előadást Ő tartotta. Jajistenem, ez nagyon cink! Szóval itt most egyrészről kiderült, hogy kettő perccel ezelőttig még nem láttam a tankönyvet és ismeretlen okból kifolyólag elkerülte a figyelmemet 12 héten át, hogy a hétfő, az reggel nyolckor munkajog előadással kezdődik.

Némi fejbúb vakargatás után azért csak rákérdeztem, hogy 1, ilyen előzmények után van-e értelme bejelentkeznem a tanárnőhöz? 2, mikor van a – hangsúlyozottan- legkésőbbi vizsgaidőpont? 3, Mennyire szigorúak a vizsgáztatók?
Mikor ugrik a majom a vízbe? Most!
Merthogy a tanszékvezető tanárnőnek már nincs vizsgaidőpontja, a tanárok nagyon szigorúak, és
HOLNAP reggel 8-kor van az utolsó vizsgaidőpont. Vizsgázni így – hm nem nagyon érdemes
Nagyszerű, mondtam – ekkor már nem voltam annyira vidám. Akkor – folytattam a mondatot – bejelentkeznék. A szépség felvonta a szemöldökét, én leperkáltam a sürgősségi jelentkezési díjat, aztán a lepcses számmal megkérdeztem tőle, hogy az általa közben említett vizsgáztató hölgy is oly szigorú-e? /Nyúzó barátom ekkor leült egy fotelbe és a fejét a tenyerébe hajtva, előre-hátra hintázva RÖHÖGÖTT/

Az ifjú hölggyel néztünk közben egymásra, nekem kívülről még látszott egy morzsányi mosoly az arcomon, de már csak a következő pillanatig.

Igen – mondta -szigorú vagyok.

Azt a leborult szivarvégit!
Szóval ezé’ pisil itt be nekem a cimborám a vihogástól!

Láttatok már főtt rákot? Igen?! Nagyon finom és milyen vörös!
Azért leköröztem ám!

Udvariasan elköszöntem és kiszédelegtem a folyosóra. Lerogytam egy székre. Peti barátom pár perc múlva hozott nekem egy pohár vizet. /még mindig a könnyeit törölgette!/

Szóval jól állunk kérem szépen, mint mostanában a nemzetgazdaság.

Üldögéltem még pár percet, aztán valahogy visszatért belém a lélek.

Végülis könyvem, már van, sikerült felvenni a "kontaktust" a vizsgáztatóval, aki titkárnőnek álcázta magát és közben Péter megszerezte az előadás-jegyzeteket is.
Délután fél kettő van, azaz innentől számított 18 és fél óra múlva levizsgázok munkajogból, vagy nem ér a nevem. /Muszáj volt vizsgázni, mert különben egész nyáron ezen aggódtam volna./

Tanultam a metrón, a buszon, a villamoson, tanultam evés közben, fürdés közben, wécézés közben és persze nem aludtam egy percet sem, mert tanultam. Annak idején 12 évesen tudtam kívülről a János vitézt, no de az rímel! Épp az utolsó oldalon jártam, amikor reggel 8 lett és kijött a szépségem. Ránk nézett /volt még két hasonló lelkületű anyaszomorító ott, mint én/ és behívott minket.

A két sorstársat átengedte hamar, bár igen képzetlenek voltak és több ő betűt mondtak minden mondatban, mint Szeged össznépi lakossága – tudjátok az ő betű sűrű mondogatásával imitálja a hallgató, amikor fejben keresi a soha meg nem tanult tételt.

Kettesben maradtunk /speciel ennek 19 órával ezelőtt, hogy örültem volna/
Mosolygott egy olyan igazi anacondásat én meg vissza rá persze - andalítón, aztán miután egy ősmázlista vagyok és az utolsó tételt húztam: visszamondtam neki szóról szóra a tankönyv utolsó 5 oldalát, amit húsz perce olvastam árgus szemekkel, olyan koncentráltan mint a 120%-os sósav.

Mosoly rám /má’ csak viperás – mosoly vissza /Antonio Banderas a Zorróból/
Kettes tétel – mondta. Én is mondtam, mint a kisangyal.
Mosoly – szolíd balatoni vizisikló – vissza /Attila a hunok fejedelme/

Kiegészítő kérdés – mondta / no smile/ -alkalmazott munkajog.

Jaj – gondoltam én. De azért mosoly /Csőrike a macsra/

Hogyan jellemezné a különleges foglalkoztatási követelményűekkel szemben – például űrhajósok- megfogalmazott spciális munkajogi feltéteket.

??

/Felkapcsoltam az összes keresőfényt a linkóczi fejemben és kérem kijelezte: egy találat! National Geographic – vadászpilóták – mi az, amit nekik nem szabad. /

Úgy döntöttem elmondom ami a témáról eszembe jut (azért benneteket nem untatlak ezzel)

Láttam az arcán eleinte, hogy majd vígasztalnom kell, mert ezek után még Szörnyella de Frász is átengedett volna, pedig a terv szerintem az volt, hogy akkora egyest kapok, hogy kilóg a vizsgakönyvből.

Képzeljétek nem kérdezett. Semmit se!

Közölte, hogy elhatározta: a tegnapiért két jeggyel rosszabbat ad, mint ami járna. Aztán mosolygott és közölte hogy négyes!

Húúú!

Elköszöntem, rendeltem egy üdítőt a büfében, aztán motoszkálni kezdett belül a kisördög.

Visszamentem, bekopogtam - mosolyogtam, mint tejbetök /naná/ és megkérdeztem, ha már ilyen hamar vége lett a vizsgának van-e kedve velem ebédelni – esetleg ma.

Tök jók a reflexeim, de így is majdnem eltalált egy könyvvel.:)))))


Megjegyzés: Wenusnak munkajog vizsga elé!

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Somolygó
· Kategória: Novella
· Írta: quentin
· Jóváhagyta: Pieris

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 317
Regisztrált: 2
Kereső robot: 21
Összes: 340
Jelenlévők:
 · Déness
 · Pancelostatu


Page generated in 0.3492 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz