Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Mindhalálig otthonom…

, 938 olvasás, Denes , 8 hozzászólás

Szerelem

Néma árnyak nyújtóznak a
falakon, ölel a csend.
Egy messzi szeglet lágy ölén
mécs világlik vörösen.

Vörösen, mint az a rózsa
a "mindhalálig" napon,
vagy mint bársony női ajkak,
kincsem, édes otthonom.

Didergő világon kacag
az imbolygó félhomály,
mit mécs lángja sző és éltet.
Reszketve ölel a táj.

De a vacogó árnyakon
tort ül az isteni fény,
s a múló tél, e zord zsarnok
rólad meséket mesél.

Téged hallak, ha fák lombja
összesúg a ligetben,
téged látlak, ha az eső
szivárványt fest a fényben.

S mint izzó nap a hajnali
ködös, szürke égbolton,
úgy leszel az én számomra
mindhalálig otthonom.


Jászárokszállás-Eger, 2006. 12. 29-2007. 01. 06.

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Szerelem
· Kategória: Vers
· Írta: Denes
· Jóváhagyta: Pieris


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 336
Regisztrált: 2
Kereső robot: 34
Összes: 372
Jelenlévők:
 · Déness
 · Sutyi


Page generated in 0.3805 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz