Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Lélekről Lélekre, Álomról Álomra - 21. ének

, 237 olvasás, LouisdelaCruise , 0 hozzászólás

Ezerszín

"Kis temető, búcsú, csillogó szempár, könnyes tekintet,
Úri fohász, istennek mondott utolsó rendelet.
Arcra fagyott mosoly, de szívnek tüzes parazsa,
Porladó test kis hantja, égen léleknek udvara."

XXI. ének

Gesztenyefa, hűs árnyat adó, égig érő lomb,
Távolból kuvik, emitt gerlepár turbékol.
Fekete halott csontváz, de egy ága zöldben fürdik,
Játszadozó fakopács, hol szerényen megbúvik.

Közeli harangszó, dicsér lelket, s magasztal,
Halk szavú gyász, zokogó nép, búcsúztat.
Halott test megnyugszik, s lepihen örökre,
Majdan csont és por lész, e idő kósza hírnöke.

Fejfán neve ős, ki nemzett, s nevelt sarjat,
E világnak adott nevet, mit elvett bánat.
Hamvadó parázs, s tömjén bódító illata,
Lélek száll, s keres új létet, naplemente bíbora.

Midőn hold kúszik égre, hideg vakító sugara,
Halk leányének szó hallik, e világ alkonya.
Játszadozik, s cikáz, egyszer itt, egyszer ott,
Angyali varázslat, dallam hangja feloldoz.

Sok-sok kereszt, s hant, mi takar testet,
Ébenfa koporsó, mely nem tart rabul lelket.
Kárhozva angyali üdvözlet, e világ peremén,
Ördög se ébred, míg nem talál gonoszt fejlécén.

Hosszú fekete köpönyeg, s fátyol, mi zár ismeretlenbe,
Gyász szívedben, s szemedben örökké, halottad leple.
Halk szavú tündér, arca parázs, dúdol éneket,
Könnyeid torkod folyt, s így mond üzenetet.

"Szép leány, hamvad léted! Engedd szellő érintését!
Tárd ki szíved, s keresd, ki szeret, fogadd ölelését!
Ki szítja lángod, s vet reád nyaláb rőzsét,
S így táplálja tüzed, s véred pezsgését!"

"Eljő majd, ki számodra kedves, s fürdet örömben,
Ki szerelme éget, s perzseli hamvas bőrödet.
Ajka csókol tested, lényedet hőn magasztal,
S tekintete égre emel, örömkönnye majd áztat."

Messzi-messzi távolból, hol világ másik oldala,
Ifjú nemes, ki érkezik, e föld lesz otthona.
Sok-sok remek, s csoda mi szédíti lényét el,
Okul s izzik léte, mi tudás palléroz őt fel.

Egy borús őszi nap, csípős hideg reggel,
Frissíti lelkét, árnyas sétány, gyalogszerrel.
Ki szemben jő, fekete köpeny testét, s fátyol arcát fed,
Mellette pajkos hű kis szolga, rőtt szőrű kedves eb.

"Bocsásson meg kedves, hogy szólítom ismeretlen,
De, e kis jószág, kavar sok emléket szívemben!
Valahol érzem, egy történet szakadt régen félbe,
S hogy ne így legyen, mesélnék, hogy így érjen véget."

"E kis jószág, farkasvér, ősi lélek tiszta szellem,
Távoli nyugatról, hol őslakosnak nincs kegyelem.
Szelídült anyafarkas, szemén már csak izzó homály,
Ő lelkét is örökké őrzi, e távoli nagy határ."

"Hol éltem, messzi-messzi délen, távolban,
E világ másik oldala, hol csak egy, nyár van.
Nincs ezernyi színű tavasz, s tomboló nyár,
Nincs színes ősz, s téli végtelen fehér táj."

"Ím őszi táj, mely ébreszt alvó angyalt színével
S illatos gyümölcsei, bódító, részegítő levével.
Itt még az ősz is szerelmes, remeg hangom,
Találkozni véled kishölgy, ezt kívánom!"

Midőn szállnak napok, hetek, s holdhónap,
Újra-újra találkára hív, szívet szív, nap mint nap.
Első csók, s hamvas ajkak dícsérő szava,
Suttogó varázs, e meghitt hely pamlaga.

Kis kandalló meleget ád, tűzben parázs roppan,
Égő venyige sercen, rossz álom szétpattan.
"Óh ifjú! Szeretem tested melegét, s szemed izzó sugarát,
Kellemes hangod, csókod ízét, mi lelkem hatja át."

"Álmaim, mik vágyak, taszítják szendeségem,
Tűz vérem, kíván téged, lelkem szendergése.
Mosolyom rózsabimbó, ölelő karom tövis nélkül,
Nem félek sem angyaltól, sem ördög tüzétől!"

"Kívánok érintést, vad tüzet, lázban égő vágyat,
Gyönyört ajkamra, arcomra vonást, ne érjen bánat!
Szerető párt, kedvest, ki ölel s így vígasztal,
Ki tenyerén hord, s hosszasan magasztal!"

"Lényed forró szele, szítja izzó parazsam,
Gyújt lángra, tébolyult szerelem, szép tavasz!
Felhőtlen boldogság, arcom mosolya, nap tüze,
Varázslat, mit lelkem lát, testemnek alvó szüze."

"Mit őriz álmom emléke, szemed tiszta ragyogása,
Hangod édes méz íz, bársony símogatása.
Ölelő karjaid, s tested lángja, tavasz s nyár,
Kettőnkért ébredő természet, végtelen határ!"

Kis temető, búcsú, csillogó szempár, könnyes tekintet,
Úri fohász, istennek mondott utolsó rendelet.
Arcra fagyott mosoly, de szívnek tüzes parazsa,
Porladó test kis hantja, égen léleknek udvara.

20061114

Louis De La Cruise

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Ezerszín
· Kategória: Vers
· Írta: LouisdelaCruise
· Jóváhagyta: Pieris


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 330
Regisztrált: 1
Kereső robot: 26
Összes: 357
Jelenlévők:
 · arttur


Page generated in 0.2901 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz