Már nincs miért tűzbe menni,
elhamvadtak a holnapok,
már nincs miről énekelni,
halkuló hangom elhagyott.
Szemem íriszére lelkem
a bánat fályolát vonta,
kerestem de mégsem leltem
hajnalhozó csillagokra.
Üres, kongó dobbanások
dübörögnek a szívemben
emlékem se marad már sok,
lassan mindet elfelejtem.
Félrevezettek az álmok
ronggyá szakadtak a fények,
nem tudom, hogy mire várok
azt sem tudom, miért élek!