A történet folytatódik.
Midőn évszakra évszak telik, s évre, év.
I. rész
II. ének
Új napra ébredtél, csípős hideg reggel,
Jó édesanyád ébreszt, derűs gyermeksereggel.
Ízlik a reggeli mi kenyér, igaz bundás, s meleg tej,
Ez lesz az új életed, az úr, ezt adta neked, hej.
Seregletek szép ruhában, tanítótok a nagy juhász,
Bárányként hallgatjátok, mit oktat, s mi fohász.
Délidőben éhét csillapítá, a sisere gyerekhad,
Mi szem-száj ingere, de nem sült, s rőt vad.
Véget ér egy napod, s okultál nagyot rendesen,
Fejed puha párnádra hajtod, s alszol csendesen.
Éjjel száll rád, kínzó ezernyi csodás gondolat,
Az előző tudatodból, valami, csak ottmaradt.
Még egy új nap, mi dolgod bő, s rengeteg,
Napszámba megy, e fiatal gyereksereg.
Szántóföld, merre ezer gyerek szeme ellát,
Sok a dolog, s még nagyobb a bőséges határ.
Sok fiatal csillogó szem, mi szúró tekintet,
Közöttük egy pár, mi mosolyog, s kerülget.
Bátorságod határozatlan, míly szép gyöngyszem,
Megismernéd, de nem mered, talán majd egyszer.
Hideg tél jő, s foga csikorgó, hava nagy,
Hosszúra nyúlik, s még nem jön tavasz.
Időd rengeteg, fiatalságod derűs, s néha hallgatag,
Tettvágy, mi benned van, buzog, únos úntalan.
Olvadó jég, s csepergő víz, kék folyó árja nagy,
Iszonyú rössel megjött, a várva várt tavasz.
Madár csicsereg, mezőn fű zöldell, s virág virít.
Rég vártad, e évszakot, mi fűt, s vidít.
Rohan veled fiatal éned, szíved szerelmet ver,
Újból látod a lányt, kihez közelednél, most ő nem mer.
Szeme csillog, sugároz, életet, új reményt,
Napra hold, holdra nap, s eljött a nyárvég.
Őszbe fordult idő, évszak, mi színbe öltözött,
Szívedbe szerelem, s új sugár költözött.
Érzed a tüzet, mi belülről fűt, s éget,
Már csak távolról látod, a múlt messzeséget.
Napra nap jön, s hétre hét, érzed szíved hevét,
Kézfogás, s csókra csók, suttogod, szerelmed nevét.
Testetek egybeforr, nap, mint nap untalan,
S nem hideg e tél, az új tavasz útban van.
Friss patak partján, odvas tölgy tövében,
Játszadozik két szív, szerelem tüzében.
Mily tölgy régen egykoron, csemeteként énekelt,
Szerelmes dalt, mi ajkán csurgott, hűs harmat.
Vágyod a szerelmed, hitvesként látni azt,
Vidám őszi nap, mi megtörtént, tél, s tavasz.
Rohannak évszakok, s munkádban sok évek,
Elveted magod, s kel ki abból csodás kis élet.
Csodás leány élet, mit szép nyárvég hoz,
Áldod a napot, mi végre hosszan feloldoz.
Tűnöd a csendet, mely életed búja az,
Szereted, e gyermeket, ki hangja, mint a lant.
Nem kis idő, nem is csak egy, hanem még,
Ajándékoz fiúval is, a tavaszi virágzó rét.
Két csemete, mily csodás élet, vize tiszta,
Szeretettel kedvesed, mámorod nem mindig issza.
Kristálytiszta vizét iszod életnek, mi üde, s hűs,
Életnek találtál értelmet, mely csupa-csupa derű.
Méz, mit számodra e két kis élet jelent,
S eme édes nedű, sokszor feledtet múltat, mi teremt.
Mint harcos, s gladiátor, harcolsz e négy életért,
Nap, mint nap küzdesz, mit kapsz, mit remélsz.
Értéked, míg korosodsz, úgy érzed egyre kevesebb,
S léted már nem tiéd, de a szíved egyre hevesebb.
Ördögöd, s angyalod, földön szakítanak fel, s alá,
Kiben remélsz, e hazából őszintét, s nem árulást.
Ördögöd is ember, fogná mindkét kezed,
S angyalod sem engedné elcsavarni a fejed.
Állj, ki vagy, magányos lettél sokak közt,
Emberként a természet, sokszor lenyűgöz.
Napod tűz perzselőn, Holdad jégként éget
Sok-sok csillag között, keresed a messzeséget.
Lélek száll, harangot üt, s búsan barangol,
Mint érett szőlőfürt, nem kér a haragból.
Tisztán, de üresen, lélektelen lettél mára,
Dohos, csendes, s üres, házadnak portája.
Kéred az élet vizét, mi ereidben folyna szét,
S feltölti léted, izzó fiatal, s hős lényét.
Vágysz a mosolyra, szép szóra mi magasztal,
S simogató asszonyi kézre, ki vígasztal.
Fekete az égbolt, s mily távol már a reggeli pirkadat
Megszáll megannyi homályos folt, s rémisztő gondolat.
Bezárt a világ, sötét s hosszú folyosója,
Sok-sok ajtó, mi rád vár, lelkednek béklyója.
20030309
Louis De La Cruise
Megjegyzés: F O L Y T A T Á S… 3. ének
Online látogatók:
Látogató: 56
Regisztrált: 1
Kereső robot: 15 
Összes: 72
Jelenlévők:
