Rég-korokból vannak titokzatos esetek,
Mikre nem adnak választ a krónikások,
Tanúja voltam, ekkor éltem,
Elmondom hát az igazságot:
Csatára hívta Porosz, és Gall hon ifjait,
Így intézve egykoron Gróf és Báró, vitás dolgait.
Ám a hajnalon, mikor a két sereg szembenállt,
A Grófhoz egy Dáma jelentette be magát.
S mert a Dámát nem lehetett csitítani semmiképp,
Várt a csata, s ő panaszát előadta eképp:
A mezőn, hol a két sereg összecsap,
Áll szerényen egy szolíd úri lak.
Régmúlt időkben építették ősei,
E házat a környéken mindenki ismeri!
Óvják ajtaját, védik falait,
Gondozzák parkjának százados bokrait.
S mert Ő özvegy, s a házban férfi csak a kocsis,
Gyakran segítenek a környékről mások is…
Ha e durva sport -a háború- feléjük megesik,
Szétzilálják majd virágait!
Hisz nem tisztelik a szépet, e bugris parasztok,
Pajtájára dobnak majd égő harasztot!
És azt is panaszolta az úri Dáma,
Hogy a lőporfüst beszáll majd ablakába,
Tönkre teszi a kárpitot!
Hol talál ez elfajult világba
-ki cserélné- kárpitost?
S ha pincéjére lel a dúvad sereg?
Csapra veri borát!
Tán Gróf, vagy Báró uram elől issza meg!
Mert nem tudom, említettem -e?
Este járt nálam a Báró! Kegye küldött ide.
Drága Grófom! Fontolja meg a hallottakat!
Ne hagyjon portámon halottakat!
Nálam jó a konyha, jól metszett pohár is akad!
Bőséges reggelinél beszélhetnék át
Báró urammal, ezt a kis vitát.
Győzött a józan ész,
Így tárgyalt a két merész.
És uram láss csodát!
Elvonult a két had békében,
Hisz jobb kupleráj valóban
Nem akadt a környéken.