Romos házak, kitört ablakok,
Lelkem utcájában ballagok.
Gyökerestől kicsavart fák,
Mindenhol fekete virág,
A Napfénykarja sem nyúl ide be,
Menetelek a Semmibe.
Erős a cúg, vág a huzat,
Érzem a koponyámra hulló szilánkokat,
Szemembe folyik a vérem,
Fájdalmak közt kell lépnem
A göröngyös aszfalton:
"fájdalmam az égbe kiáltom"!
Sehol egy mellék utca, köz, tér
Hol testem elfér…
Szűk kis utza ez!
Vissza nem fordulhatok,
Mögöttem kátyú tátong.
Marad az előre.
Egyenlőre!
Testemre téglák hullnak,
A házak összeomlanak,
Szép lassan elveszek,
A lelkem maga alá temet,
Az utcából nem marad semmi…