bár fejed alatt
nem nedves a vánkos
boldoggá mégsem tesz a tudat,
hogy nem vagy rákos
csak az a picike íz,
a só a levesből,
az égről a fény,
lejtő alján a hegytető,
tenger medréből a víz,
tüdődből a levegő,
hurkáról a bél,
karodból a bősz erő,
lábadból a lendület
szívedből a szerető
hiányzik… valami… itt…
hibázik valaki, ha:
hazavitt, még visszavihet,
csereszabatos életünk,
a sorsunk cserélhető lett
egyen-fazonírozott arcunk
helyét radírozott arcú
szeretőink arcába mártjuk,
rózsaszín lány
regények mintáit várjuk
és én fölkelek a földről,
öledből vadrózsafát termek,
a poromba, mint vizet
keverlek, és ha ellenünk
jön is a had,
te ne hagyd magad
erősen fogom majd
kezed, szorítalak
szorítalak, foglak és számban
leheleted ízével
erős falat állítok,
amin nem jön át a vad,
a ránk támadó éjszakai gonosz
manókat pedig a lépcsőn lelököm,
pusztuljanak!