A lelkem reszket.
A toll fogásával nincs baj,
biztosan vezeti az agy.
Csak a lelkem reszket.
Mitől támad fel bennem
nap mint nap
újból és mindig
ez a bizonytalan
lét tudat?
Mitől érzem magam
vastüdőbe zárva?
S az eszmélés
röpke pillanataiban
a világot csak egy
piciny tükör
fordítja felém.
Hol van a somolygás,
a keserűség,
az irígység,
a könny és
kacagás?
Érzelmek,
mind odavesztek.
Lassan lelkem reszketése
rávetül a papírra,
az agy sem vezet már
és a sötét semmi
szorítja ki a tudat még
megmaradt foszlányát.