Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Tükörképem

, 336 olvasás, halota , 13 hozzászólás

Sajgó lélek

Vajon én vagyok
ott kint,
aki a tükrömből
némán rám tekint…





    Vajon én vagyok
    ott kint,
    aki a tükrömből
    némán rám tekint,
    kié ez a koponya,
    idegen fejbe bújva,
    kié a ritkás haj
    ami takarja,
    enyém lenne
    ez a néma anyag,
    mely akár a létem
    rám tapad,
    ez volna ami
    a tudat tárának
    formát ad,
    aminek tartalmát
    kitölti a valóság
    érzékeimen át,
    s otthont ad a képzeletnek
    mely, mint valami
    állandó szédület
    tovább röpít,
    egyre messzebb visz,
    mert káprázatom ezerszer
    édesebb,
    gyógyvízét inni sokkal
    kedvesebb,
    mint a rémes létben
    elmerülni,
    a valóság hazug csatáit
    vívni,
    enyémek a mély vonások
    arcomon
    melyek kirajzolják éveim,
    sorsom,
    morc üreg a szemem,
    benne a régi tüzet
    már hiába keresem,
    mélyében már csak
    szétcibált emlékek,
    álomból szőtt
    vágyak pihennek,
    most mikor
    dacos árvaságomban
    tükörképemre tekintek,
    magam helyett
    csak a porló
    anyagot látom,
    a haldokló sejteket,
    üres testem maradékát,
    melyből az Én
    már a semmibe szállt…

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Sajgó lélek
· Kategória: Vers
· Írta: halota
· Jóváhagyta: Pieris


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 308
Regisztrált: 1
Kereső robot: 20
Összes: 329
Jelenlévők:
 · arttur


Page generated in 0.4041 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz