mint multifrekvenciális
kábeldoboz a
sivatagban, úgy zúg
agyamban
a csehovi mélységek…
mint multifrekvenciális
kábeldoboz a
sivatagban, úgy zúg
agyamban
a csehovi mélységek
csendesen üvöltő
vérpiros, lángoló
hangja.
Hangja szítja
bennem a
tehetetlen dühöt
robbanásig feszülve
erőlködöm
szétrág a kényszer,
hogy a világba
nyerítve
karommal csapkodva
emberhúst
harapjak ki
társaim combjából
karjából
értől duzzadó nyakából
lilapírral borított
fejüket
homokba nyomjam
s halkan sírva
bűnt bánjak
a holtnak
s közben itt ülök
némán, magamba
temetve
arcomba nevettek
mögöttem eretnek
a világ,
kivonja kardját,
hasítana belém…
de én csak ülök,
bambán meredek
magam elé
s várom a csapást,
szaladnék már elé.
ha elérem
megszűnik minden,
elmúlik csehov,
elnémul hangja
s az eretnek
kardja
szívem
elaltatja.