Navigáció


RSS: összes ·




Esszé: Arthur Miller humanitása és etikája

, 535 olvasás, Yorick , 0 hozzászólás

Gondolat

Az író a 92 éves Solomonban foglalta össze erkölcsi elveit. Solomon sem hibátlan, a két testvér azonban az általános életvitel szerint tönkretette egymás életét.


Szophoklész Antigoné című tragédiája óta tudjuk, hogy az emberiség – bár elismeri az erkölcsi törvényeket – önös érdekei miatt meghajol előttük, s ha úgy ítéli meg, annulálja azokat.
Általános jelenség – a kivételek sajnos ritkák – hogy a testvérek – a szülők életében vagy haláluk után – egymás ellen fordulnak. Személyes okokból, a szociális háttér miatt, stb.
Ezt sűríti drámájában Arthur Miller az Alkuban. Illetve ezt is.

Alku (1968.)


"a figyelmeztetés nemcsak a darab témájára vonatkozik…" bizonyos, hogy (a két testvér) pszichológiai és morális értékrendje a társadalmi dilemma legmélyén ütközik. Az előadás mégis sajátos erkölcsi problémát ábrázol a néző számára.
A különböző életmódok, gondolkodási mechanizmusok jelzik mindezt.
A mű expoziciójában egy átlagos házaspár (Victor 50 éves, Esther 48) kisebb, a konfliktusokat súroló jelenettel indítja a darabot a szerző. A valós ellentéteket már jelzi Walter, a sikeres orvos, Victor bátyjának felemlegetésében.
A bonyodalom az édesapja hagyatékát meghirdető Victor és a vevőként felbukkanó ősöreg Solomon gondolkodása között jelentkezik először. A becsüs nem érti Victor felfogását az életről. Megérzi önfeláldozó magatartását Walter és édesapjuk miatt, de elfogadni nem tudja.
Victor, aki Solomonnal szemben próbálja védeni a régi, emberarcú amerikai álmot, Walter érveivel szemben azonban megsemmisül. Élete értelmetlenné válik, önfeláldozása, életvitele, gondolkodásmódja módosul. Viktor és Solomon konfliktusát emberi tényezők is meghatározzák (a becsüs lánya öngyilkos lett), a férfi megérti a 92 éves ember értékítéletét az életről.
Itt jut tetőpontjára a színmű. A darabban az ember nembeli lényege a futószalag elterjedésével dezandropomorfizálódik (Heller Ágnes meghatározása alapján). Ez a dehumanizáció azonban koronként más és más.
A darab csúcspontján toppan be Walter, a sikeres orvos, Victor bátyja. Kezdetben a sikertelen kapcsolattartás félreértéseit tisztázzák. Aztán következnek a mind mélyrehatóbb félreértések. Walter egyértelműen utal, majd konkretizál Victor önfeláldozásának értelmetlenségére, apjuk önzésére. A hagyaték felbecsülése ekkor már másodlagos. Lecsupaszított emberi múlt csupán.
És következik a tetőpont: Walter kétfrontos csatát vállal. Victor önfeláldozó életét viszonylag könnyen megmegkérdőjelezi. Walter az új amerikai álom jelképe, így az elavult, ósdi értékeket könnyen annulálja.
Ugyanakkor Victor és Solomon szövetsége, életvitele, világlátása már megoldhatatlan számára. Minden szereplőnek vannak gyengéi, hibái. Walter belső problémái, hibái önnön fő ellenfelei, új ellenfeleivel szemben vereségének fő okai.
Walter az új amerikai álom megtestesítője. Ez az álom sem gazdaságilag, sem politikailag nem hibátlan. Ennek nyomán az ember értéket veszít – állást, családot, egészséget. S már nem lehet egyenértékű választott vagy valós ellenfeleivel szemben.
Solomon és Victor a régi amerikai álom képviselője. A munka tisztelete, alázata, a közösséghez tartozás, kötelesség, és az előbbiekhez tartozó jogok az ő értékeik. Hibáik lehetnek az ódon, elavuló elvek becsülete.
Walter győztes-vesztes szerepében érzi, ezek az eszmék, elvek elvileg, papíron még érvényesek az új amerikai háztartásokon túl a politika legmagasabb régióig.
Millernek ez viszonylag idős kori drámája (53 éves volt – Hemingway 52 évesen írt Az öreg halászára kapott két év múlva Nobel-díjat) Shakespeare utolsó darabjaihoz hasonlítanak. A Mester megbékél a világgal, Miller következetessége, rigorózus, számon kérő hajlíthatatlansága is megértőbb lett.
A világ már nemcsak fehér vagy fekete. Az emberek nem pusztán erkölcsösek vagy erkölcsileg elítélendők. Esendők vagyunk erényeinkkel, hibáinkkal. Miként a szerző.

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Gondolat
· Kategória: Esszé
· Írta: Yorick
· Jóváhagyta: Pieris

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 288
Regisztrált: 2
Kereső robot: 34
Összes: 324
Jelenlévők:
 · arttur
 · oprae


Page generated in 0.2646 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz