Sorvadó lángok, gyűjtik
az éjt szobámba,
suttogva gyászosan lép,
megáll, majd rám néz…
Sorvadó lángok, gyűjtik
az éjt szobámba,
suttogva gyászosan lép,
megáll, majd rám néz:
szemeiben más világ
mit soha nem láttam,
kócos leány, csak feledés…
Tükröt tart lelkemnek,
s torkom feszült félelem
sóhaja, lenéző rút mosoly
szorítja ereim dermedt
világába, csak a csend
emlékszik… az is mindhiába…