Navigáció


RSS: összes ·




Regény: Keresztút - előhang I.

, 409 olvasás, quentin , 19 hozzászólás

Ezerszín

Néha, nagyon ritkán itt-ott betakarták, és vizsgálgatni kezdték, de ezek végtelenül szomorú napok voltak, hiszen csaknem mindig godterhelt arcú emberek lepték el a környéket. Mértek, méricskéltek, a fejüket csóválták és a fehér vagy kék egyenruhás embereken kívül szinte senkit nem engedtek egy szalagokkal kijelölt területen belülre. Ilyenkor általában kritikai észrevételek hangzottak el, bizonyos tervezőket emlegetve, lesújtó hanghordozással. Ma egy ilyen emlék idéződött fel benne, látszólag megmagyarázhatatlanul. Elrontotta a kedvét, és nem nagyon értette az egészet.

Valami volt a levegőben. Ó, nem a szokásos benzingőz elegy és nem is a közeli tengerpart felől erre sodródó különösen finom sós illat, azokat már megszokta. Olyan napokon szoktak így csikordulni a gumik, amikor nincs minden rendjén. Ha ismerné a szót, akkor tudná, az előérzet az, ami motoszkál benne. Amikor minden ugyanolyan, minden szokványos, mégis a monoton történések mögött, mintha valamiről suttogna a szél. Rövid, érthetetlen szavakból álló, megfoghatatlan, mégis haloványan, de kétségtelenül létező és érzékelhető susogás ez. Vészt jósló, zavart keltő, homlok-ráncoltató susogás, amely elrontja, hogy élvezhesse a nap által adott meleget, amelyet minden áldott hajnalon oly örömmel várt. Az öröme, amellyel a meleget várta érthető volt, mert így a tengerhez közel minden éj olyan hűvös, hogy ha tehetné beleremegne pőre felülete.

21 éve létezett és csak néha akadt egy-egy forró nap, amely annyi melegséget biztosított, ami reggelig kitartott.
A hajnalok viszont hordozták az igazi forró napsugarak ígéretét. A napsugarakét, amiktől átjárta minden részét az energia. Ilyenkor érezte igazán, hogy jó létezni, elviselni azt az állandó zsúfoltságot, amit a tengerpart viszonylagos közelsége jelentett. Igazából a dübörgést szerette, de nem a kakofóniát.
Azt kedvelte, amikor a csendbe távolról alig hallhatóan belepiszmog valami egészen messziről. Ilyenkor szerette találgatni milyen jármű az.
Nem egyszerűen azt, hogy motor, busz, teherautó vagy személygépkocsi.
Á, az gyerekeknek való feladat. Pontosan akarta tudni, hogy milyen jármű.
A márkáját, az évjáratot, a motorháztető alatt dohogó erőmű adatait, mindent. Eleinte persze nem volt nagy a találati arány, néhány év alatt azonban már-már döbbenetes pontossággal adta meg az adatokat még akkor is, ha netán mind a hat irányból egyszerre érkezett egy-egy jármű. A leghamarabb a keleti hegyek irányából ideszűrődő hangok megfejtése ugrott be. Magában mindig mosolygott, ahogy sok kilométer távolságból is megzizzent benne a hegyi úton kanyargó autó felsejlő képe.

Ha nem rossz előérzetére figyelt volna most - a mindenfelől várakozó csend miatt - valószínűleg könnyedén beazonosította volna azt a vadiúj Lexus terepjárót, ami magányos utasával a belsejében elegánsan vette a kanyarokat.

Az eljövendő baj zavaró képe miatt azonban figyelme elkalandozott. Észlelte, hogy tőle alig száz méterre egy apró hörcsög érdeklődve szemlél hat, kilenc-tízéves forma kisgyereket, akik valamit cipeltek a tengerpart irányából és hangosan nyögtek a súlya alatt.

Különös – futott át rajta.

Ő maga is különleges volt. Az alakja és funkciója miatt is, hiszen nem négy "végtagja" volt, hanem hat, de ezek eltörpültek a titok mellett…

A titok pedig az volt, hogy senki nem tudta: érez.

Az ember ilyet nem tételez fel egy keresztútról.

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Ezerszín
· Kategória: Regény
· Írta: quentin
· Jóváhagyta: Pieris

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 236
Regisztrált: 1
Kereső robot: 45
Összes: 282
Jelenlévők:
 · Tristan Kekovian


Page generated in 0.3005 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz