"… Fekhelyem felé fordulsz, de üresség vár rád; hívsz, mert későre jár már!
– Holnap dolgozni kell menned, Kincsem! - féltőn, óvón, így aggódsz értem. De én, nem tudom letenni tollam, hisz lelkem az, ki ilyenkor szólal …"
Fekhelyem felé fordulsz, de üresség vár rád; hívsz, mert későre jár már!
– Holnap dolgozni kell menned, Kincsem! - féltőn, óvón, így aggódsz értem. De én, nem tudom letenni tollam, hisz lelkem az, ki ilyenkor szólal. Van már sok, kis apró gyöngyöm, melyeket folyton, egy aranyszálra fűzök. Gyűjtögettem, és gyűjtöm még most is őket, hogy létem ékszerét készítsem el belőlük. Egymás mellett sorakoznak majd, mutatva gazdagságom, hogy az Életet, talán bölcsen, jól látom!? Hogy is tudnám ezt Neked elmagyarázni? Mint mikor a gyermek játéka után mászik! Sír, rí, ha nem kaphatja meg, az Ég áldjon hát, mert tudom, hogy ezt megérted. Olyan ez, mint mikor Téged a tánc heve fűt, s lelkedben lobban fel ezernyi tűz. Édes teher ez, gyönyörűség, bizományba tett kötelesség. Megváltom magam, megszabadulok, ha gyöngyeimhez, mind hozzájutok!
Miskolc, 2006. október 30.
Online látogatók:
Látogató: 38
Regisztrált: 0
Kereső robot: 18 
Összes: 56
