Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Őrület…

, 510 olvasás, Ilianne , 0 hozzászólás

Álom

Csak áll üveges szemeivel meredve rám,
Némán lükteve lelkemben a magány.
Belém vágja hatalmas körmeit,
Sírva nevet s a csönd is visszhangzik.
Peregnek a képek s az agyam zilál,
Távolról végre int nekem egy torz madár.
Lépteim elcsukló lábaim visznek felé,
Leborulok hatalmas lénye elé.
csőrével érzem kiveszi szívemet,
És berakja magának. S én mégis élek tovább,
s hódolok a magánynak.
Szív nélkül lehet?
Mi ez, ha nem őrület?

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Álom
· Kategória: Vers
· Írta: Ilianne
· Jóváhagyta: Pieris


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 130
Regisztrált: 1
Kereső robot: 18
Összes: 149
Jelenlévők:
 · gazzo
 · Tristan Kekovian


Page generated in 0.1264 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz