Szomorú ősz kopogtat be,
fújdogál a szél is,
igy juttatja az eszembe,
hogy öregszem én is.
Hajamba már az ősz szálak,
csendben lopakodnak,
ősz öleli át a fákat,
ágak kopaszodnak.
Szemem körül szarkalábak
össze-vissza futnak,
kocog az ősz, szélruhában
levelek sárgulnak.
Oly öregnek érzem magam,
ha nagy a bánatom,
mint erdőben tarka avar
szines tábort alkot.
A lehullott falevelek
egymásra borulnak,
mindig könnyesek a szemek,
mikor szomorúak.
Hogyha elérkezik végre
a zöldelő tavasz,
addig alszik a természet
puha avar alatt.
Ősz felé ballagok én is,
évek szaporodnak,
varázsa azért van mégis
a szép öregkornak.
2oo6. o9.25.