Fölemellek vállaimra, fölemellek az égig, hogy lássalak.
Furcsa az nekem, hogy hajadban rügyezik a madár-boldogító tavasz
és hogy melleid párájában áttetsző angyalgyermekek pihennek
én nem tudok mást csinálni előtted, csak nyűtt kalpagomat leveszem…
Fölemellek vállaimra, fölemellek az égig, hogy lássalak.
Furcsa az nekem, hogy hajadban rügyezik a madár-boldogító tavasz
és hogy melleid párájában áttetsző angyalgyermekek pihennek
én nem tudok mást csinálni előtted, csak nyűtt kalpagomat leveszem
és köszöntelek
mert oly gyönyörű vagy kékszínű ruhácskádban
a pacsirták keringőt ropnak a szemeinkben
hogy soha ne unjuk meg egymást, s hogy lélegzeteink virágozzanak
a jelenben
majd a holnapok szigetére evezünk királyi nászra
abban az órában az élettel bizalmasan nézünk szembe
szeretlek nőiességedért, gyöngédségedért, amely körötted lebeg.
Boldogság könnyeiben szunnyadok.
Nézd csak kedves, amikor a hajnali tenger szellőjétől megújulva
dolgomhoz látok,
a te mosolyod énekel megdagadt szemhéjamon, amikor véget
ért a fájdalom.