Rozsdás rácsok közé
dobott banánhéjon
csiga mászik,
esőfátylakat lebbent a szél…
Rozsdás rácsok közé
dobott banánhéjon
csiga mászik,
esőfátylakat lebbent a szél,
alattuk már nem szűzi arc
mosolyog,
házfalakig tódul a genny
s a fákról is csorog,
hosszú szárú csizmában
asztmás evickél, turhát krákog,
átáznak lassan a
gondolat-homokzsákok,
nem Isten eresztékei lazulnak,
a mi parkettáink, ajtóink
púposodnak, vetemednek,
a régi töltésoldalon
virít a lednek,
fölmagzott vadsóskák közt
már ágyaz a leendő csendnek.