Hajnalodik. Napfelkelte rajzolja
Kékre a tengerparti eget.
A tenger csobban, s szeme közé nevet
Az elmúlásnak. Csipetnyi morzsa
A mai nap csak egy múló pillanat,
Az örökkévalóságból neki.
Az élet hegyes, buktatókkal teli,
Mi hamisan szól igazat.
A kikötőben halászbárka indul,
Várja a nagy víz, s a jó szerencse.
Gyöngyhalász áll, hogy múltját elfelejtse,
Fogja a kormányt, remél, szíve nem csitul.
A parttól nem messze megáll a bárka,
Horgonyt vet, a legény ugrik, a mélybe.
Lemerül, várja őt az óceán kékje,
A kincseskamra tán ma nincs zárva.
A szél feltámad, fodrozódik a hullám,
Nyugalom a földön sehol nincsen,
Vágyja az egyetlen, igaz drága kincset,
Annyi talmi gyöngy, romlott hús után.
De ma sincs siker, üres maradt marka,
Fáradtan nézi a közeledő partot,
A balszerencse mellette fog kardot,
Ezért szomorú az útja hazafele tartva.
Remél. A holnapi napsugár talán
Kinyitja a gyönggyel teli ládát.
A szél megrázza a boldogság fáját,
S Ámor mosolyog a jövő szép dalán.