Körülölel a némaság, édes ez a csend,
Egy szó az ajkadon a hallgatásba rebbent.
Én elcsititalak, szónak itt már nincs helye,
Elbűvöl minket is a változás szele.
S mi büszkén szárnyainkat kitárva
Repülünk az álmokkal szállva,
Rózsál koszorújában látom az arcod,
Könnyeimmel zárom le megfáradt harcod.
Itt a vége, egy új kezdet nyílt előttünk,
Új világot tár ki oly kedves szerelmünk.
Istenek lábnyomába lépve követjük a sorsot,
És együtt vállaljuk azt, mit kettőnknek hozott.