Pereg le az eső az ablakomon,
s szürke fények települnek rám.
Sietek, de már azt sem tudom,
hova megyek…
Pereg le az eső az ablakomon,
s szürke fények települnek rám.
Sietek, de már azt sem tudom,
hova megyek,
s valahol van e még, aki vár.
Az utjaink valahol összeérnek,
s néha el is válnak,
de mindegy merre visznek,
ha végül úgyis rá találnak.
Pereg le az eső az ablakomon,
néma csendben ül rajtam a magány,
velem utazik szüntelen az utamon,
egy megválaszolatlan talány.
Ébredező fénnyel ha majd áraszt el a múló félelem,
akkor nem bánom már,
hogy szürke e vagy sem,
pillanatnyi életem…