Élesen szemlélem két karom.
Semmi sincs úgy, ahogy akarom.
Jobbomban még lüktet a halál,
míg a balba erő nem talál.
Ülök és nézem, hogy meddig lesz elég,
az mi egykor voltam, nem jön vissza még.
Ahogy most rámegy minden erőm súlya,
érzem, már szinte remeg minden ujja.
Tudom, a különbséget hol lelem,
mert enyészet fogta meg jobb kezem.
Egyezségünk szava a mélybe szállt,
s egy kézfogás bennünket összezárt.
Most, hogy rabigám többé nincs nekem,
jóval nehezebb lesz majd az életem.
Enyészet, ki most már csak jóbarát,
kérésekben mondja el óhaját.
Látom még képét a régi kősírnak,
tudom, hogy egyszer engem beleírnak.
Ott lesz a nevem, s mit magamba zárok:
"Aki jelen helyett mindig mást látott."
Élesen szemlélem két karom,
semmi sincs úgy, ahogy akarom.
Rendbe tenném már a sorsomat.
Szerintem nem kérek túl sokat…