Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Két év után

, 305 olvasás, Tupir , 4 hozzászólás

Sajgó lélek

Számot vetettem nappal,
hónappal és évvel
örök bánatomban,
méltó büszkeséggel…
mi az, mit nem adhatok meg
Neked soha:
Drága Gyermekem,
látod az Élet mily' mostoha!

Mert adhatnék:

száz meg száz ölelést,
esti mesés pillanatot,
de a kezedet melengető kéz,
sajnos nem én vagyok…

száz meg száz csókot,
anyait-gondoskodó-szeretőt,
örömmel fogadnám a bókot:
"Gyermeked mily' nagyra nőtt!"…

száz meg száz játékot
amivel eltelnének a napok,
kívánva: bár Én lennék ott
s Te láthatnád a Napot…

száz meg száz sóhajt,
aggodó szavakat,
mit csak anya mondhat,
ha gyermeke hallgatag…

száz meg száz… adnék…


de csak egy ölelést… ennyit kérnék most…
csak egyet… ( mit én meg sosem kaphatok)
csak egyet… (hallom a távolban szél motoz)
csak egy ölelést… csak ennyit akarok most…

(Picurkának)

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Sajgó lélek
· Kategória: Vers
· Írta: Tupir
· Jóváhagyta: Pieris


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 227
Regisztrált: 0
Kereső robot: 47
Összes: 274

Page generated in 0.1837 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz