Számot vetettem nappal,
hónappal és évvel
örök bánatomban,
méltó büszkeséggel…
mi az, mit nem adhatok meg
Neked soha:
Drága Gyermekem,
látod az Élet mily' mostoha!
Mert adhatnék:
száz meg száz ölelést,
esti mesés pillanatot,
de a kezedet melengető kéz,
sajnos nem én vagyok…
száz meg száz csókot,
anyait-gondoskodó-szeretőt,
örömmel fogadnám a bókot:
"Gyermeked mily' nagyra nőtt!"…
száz meg száz játékot
amivel eltelnének a napok,
kívánva: bár Én lennék ott
s Te láthatnád a Napot…
száz meg száz sóhajt,
aggodó szavakat,
mit csak anya mondhat,
ha gyermeke hallgatag…
száz meg száz… adnék…
de csak egy ölelést… ennyit kérnék most…
csak egyet… ( mit én meg sosem kaphatok)
csak egyet… (hallom a távolban szél motoz)
csak egy ölelést… csak ennyit akarok most…
(Picurkának)