("neked örökre a magány magányában
foszlódik százfelé az álszent boldogság
míg szétroncsolt szívem elhalt a vágyban")
szép vagy és szent
egyedül bűntelen
neked örökre
egyedül maradtam az ágyban
én a fák árnyas oldalában
a sötétben vagyok sötét
és bűnös veled
bűn az, hogy megszerettelek
már nem tüdőből lélegzem
hanem belőled
ha vagy, ha érezlek
te szép vagy és szent
te vagy az, aki elment
talán örökre
te álnok vagy, ravasz
virágzol és elmúlsz
mint a kegyetlen tavasz
vérvörös rózsák hullanak
mégis bezártalak már
nagyon mélyre
pedig már soha többé nem vagy
angyal vagy
nem létező
véres havon fekszünk
neked örökre el kell menned
szép vagy és szent
talán örökre
én vagyok a hó és a vér
neked örökre nyár van
soha többé nem tudok már élni
nélküled
a bűnös én vagyok
és te vagy aki elment
egyedül, bűntelen
szép vagy és szent
nekem örökre
én szétroncsolt tüdőmben
szívemben sem vagyok szép
soha nem voltam szent
te csak menj, tünj el
tudom, hogy félsz
én a véres havon vagyok a semmi
neked örökre
neked örökre el kell menni