Hogy csalódás voltál,
nem vitás.
S hogy a sebet begyógyítsd,
aranyat is már hiába hoznál.
De az áldozat talán majd
megtanít.
Forró könnyed esetleg elvegyít
a kínban, mely oly soká fojtogat.
A sebeimről ekkor leveszem,
az átgennyedt kötést,
kimosom és a lábaid elé
terítem a kifeslett
valót.
Mert egyszer marni fog,
igen,
mint a sav,
egyszer téged is megtalál,
s akkor már tiéd lesz a seb.
Belőled él majd mint
dögből a vészes lebontó hadsereg.
Segíteni azt csak én fogok.
Hogy fel ne faljon majd a rettenet.
Megvédelek, csak mert tudom:
szerettelek.
Megjegyzés:
2006,08,17