Véget ér egy nap, lágy fuvallatok ölén nyugovóra térve…
Szomorúan kering az univerzum, a mindenség küszöbét nézve
Csendben ülök a csillagok alatt, búsan várok de hiába…
csak Rám hull a sötétség megfeketedett magánya…
Álmos, szürke az éjjel, lágy szellő ringat el…
simogatja ajkam, érzem… valaki figyel…
Elrejtem félelmem halkan, velem vannak a csillagok,
Közeleg… rád gondolok… vágyaim simogatod…
Arcommal játszik a szél… bágyadt hideg érintés…
Lassan lehunyom szemem… halvány fény a sötétség…
Eltorzul fölöttem a csillagos ég…
Ujjaiddal írod újra arcom vonalát…
Hallgatom érintésed szerelmes szavát…
Fázom… Most, most minden fáj…
Rám hull a megfeketedett magány…
Senki sem közeledik… csak fúj a szél…
Senki sem simogat… csak ömlik kezemből a vér…
Álmatlan éjszakáim álmai Te lettél…
Csak néz rám a csillagos ég…
( "A csillagok is szomorúan néznek bele az univerzumba…" )