Navigáció


RSS: összes ·




Novella: Szerelem szárnyán 4. (Befejezés)

, 482 olvasás, Kathie , 1 hozzászólás

Ezerszín

- Ez a férfi egy bigámista!- rikkantott Lizzy – Azelőtt az én kezemet kérte meg. Ez egy házasságszédelgő!
- Egy szavát se higgyék!- mondta George rémülten. Mr Bakeren azonban úgy látszott, mintha hinne a beszédnek.

- Mindez nagyon érdekes, kiasszony. Volna kedves beavatni a részletekbe is?
- Öööö… hát megkérte a kezem… jegyben járunk…
- Mutasd a gyűrűt – vette most át a szót George.
- Levetettem, mert olyan sokat kell dolgoznom, az anyám mosónő, neki segítek.
- Ugyan már!
- De ha mondom!
- Ne hazudj, Lizzy – állt most elő Franz bácsi – Sosem jártatok jegyben, a kapcsolatotok mindig is lagymatag volt. Miért akarsz közéjük állni?
- Öööö – hebegett Lizzy, és egészen belevörösödött.
- Látod, látod… nincs igazad… George egy jóravaló ember, miért kell mindenféle sületlenséget kitalálni ellene… menj haza szépen, és törődj bele a megváltoztathatatlanba.
De Lizzy Smith-t nem olyan fából faragták, aki ilyen könnyen feladta volna. Pillanatnyilag vereséget szenvedett, de máris új tervben törte a fejét. Hazament, és ördögi praktikákba kezdett.
- Nem lesz ennek jó vége, lányom – mondta Mrs Smith – Ez a villamos már elment, nincs mit tennünk. Talán nem is olyan fontos legényt találnunk neked, mintha apád is kevesebbet inna már.
- Hát nem érted, anya? Nem bírom elviselni, hogy George másé legyen! Nem hagyhatom, hogy egybekeljenek.
- De az esküvőt már holnap megülik!
- A halotti torra is készülhetnek…

Jen és George úszott a boldogságban. Madarak csiviteltek, miközben ők az alkonyatban a szomorúfűzek alatt egymás kezét fogták.
- Holnap már Mrs. Stephenson leszek.
- El se merem hinni.
- Hidd csak el! És gazdag Mrs. Stephenson…
- Hát nem tudom, hogy a bányászfizetésemből milyen életre telik majd. Úgy érzem, hogy jobb életet érdemelsz, mint amit az én anyagi kereteim biztosítanak.
- Ne viccelj! Lord Raglan szép kis nászajándékot ad, de díjként is felfoghatod.
- És én is érdeklődöm ezután a vasút után – szólalt meg Mr Baker – Fiam, ebben nagy üzlet van.
- Gondolja, uram?
- Egész Angliát be kell építeni vasúttal, hogy úgy fussák át a testét, mint az erek. A találmányod, fiam, egészen új korszakot hoz a történelemben.
- Nem hiszem - szerénykedett George, de Mr Baker csendre intette:
- Én viszont bocsánatkéréssel tartozom neked! Nem volt szép így viselkednem veled, sajnálom, hogy nem láttam meg benned a tálentumot. Mert nem a vagyon számít, hanem az ember. Meg tudsz bocsátani nekem?
- Természetesen. Örülök, hogy ilyen remek apósom lesz.
- Én meg, hogy ilyen remek vejem. Szólj a nászasszonyomnak, hogy jöjjön át, és majd a feleségemmel varratunk neki egy csodaszép ruhát. Jó lesz így?- kérdezte, és megölelték egymást.
Szent volt a béke.
Ebben a pillanatban minden olyan csodálatos volt, mert lám minden jó, ha vége jó…

Stockton még sosem látott akkora esküvőt, amekkorát a Baker – lány és a Stephenson fiú csapott. Maga a püspök jött el a misét celebrálandó, szerte a város virágokba burkolózott, de minden orchidea és dália között a legszebb Jen Baker volt. Gyönyörű fehér ruhában, a fején fátyollal és mirtuszkoszorúval lépett az oltár elé, ahol már várta őt a délceg, daliás George Stephenson. Mint egy álom… Jen úgy érezte, sosem szeretne felébredni.
A padokban ott álltak az örömszülők, most még a szegény Mrs Stephenson is olyan gyönyörű volt, pedig a sok munka eléggé megviselte szervezetét. Mintha éveket fiatalodott volna. Mrs Baker belékarolt, és az unokákról suttogtak. Csak jönnének már minél hamarabb…
- Jenny Baker, akarod-e az itt álló George Stephensont hites férjedül, míg a halál el nem választ?
- Akarom!
Jenny arca sugárzott. Talán még sosem volt ilyen szép.
- És te, George, akarod-e az itt álló Jen Bakert hites feleségedül jóban-rosszban, egészségben – betegségben, míg a…
Ám a pap beszédét egy velőtrázó sikoltás törte meg.
Lizzy Smith rontott most be, és kiáltotta:
- Nem, soha nem engedem!
Kezében kés villant, és már rohant is az oltárhoz, hogy leszámoljon a szerelmesekkel. A násznépet a rémület teljesen megdermesztette, csak Georgbe-ban volt annyi lélekjelenlét, hogy Jennyt védje. Lizzy kése elcsúszott az ifjú vállán, súlyos sebet ejtve vele. George a fájdalomtól a földre zuhant.
Lizzy kiejtette a kezéből a kést:
- Oh, George! Nem akartam! Ó te szentséges Isten! Én nem téged akartalak – zokogta. Addigra azonban már körbeállta a rendőrség, és a főfelügyelő bilincsbe verte.
- Megérdemlem – sírta Lizzy Smith.
Jen menyasszonyi fátylával szorította el George kezéből a bugyogó vért.
- Szegény Lizzy – sóhajtotta George Stephenson. – Felügyelő úr, engedje el! Nem szabad, hogy egy ilyen fiatal lány, börtönben haljon meg! Megbocsátok neki, nem akarok ügyet.
Mrs Baker a jelenet hatására elsírta magát:
- Nekem lesz a világon a legjobb vejem!
- Atyám, befejezhetjük a szertartást?- kérdezte George.
- Ennek semmi akadálya – mosolygott a pater – keresztényi értékekből példát mutattál fiam. Te pedig, bűnős lány, tisztulj meg! Áldásom adom rátok! Legyetek örökre ilyen szépek és boldogok, mint amilyenek most vagytok. Gyümölcsözzetek és sokasodjatok, és boldogságtoknak semmi se vethessen véget…
Mikor kimondták a boldogító igent, ezer galamb szállt fel, hírül adva Jenny és George immár örökre és elválaszthatatlanul egy pár!!

A lagzi a legnagyobb rendben folyt, Jenny sokezer fontot összetáncolt a menyasszonytáncon. Volt ott minden, ami szem-szájnak ingere: pecsenye, dobostorta, mindenféle íncsiklandó saláta.
Rendeződött a többiek sorsa is. Lizzy eleinte nem akart eljönni a mulatságra mondván, hogy ő nem érdemli meg, Jen azonban rábeszélte. Jól tette. Brandon, a fűtő feltűnő érdeklődést mutatott a lány iránt, és Lizzyt sem hagyta hidegen a fiú közeledése. Bár már nem is volt olyan sürgetően fontos a házasság, hiszen Lizzy apja, Mr Smith lassan kigyógyult alkoholizmusából, és a vallásban erős támaszra lelt.
A lagzin tiszteletét tette a British Museum igazgatója is, aki, hogy adományokat kapjon Mr Bakertől, visszavette Franzot a Múzeumba. De nem ám mint teremőr! Hanem, mint az egyiptológiai rész vezetőjét…
- Nélküled sosem sikerült volna, George – mondta könnyes szemmel Franz.
- Te támogattál, apám helyett apám voltál. Inkább nekem kellene köszönetet mondanom.
Azzal megölelték egymást.
Egy puskalövésszerű hang zavarta meg a meghitt pillanatot.
Jen belekarolt férjeurába, hogy együtt nézzék a tűzijátékot. Arcuk mindenféle színben pompázott, ahogy az égre fellőtt rakéták fénye tükröződött rajta…

THE END

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Ezerszín
· Kategória: Novella
· Írta: Kathie
· Jóváhagyta: Pieris

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 231
Regisztrált: 0
Kereső robot: 51
Összes: 282

Page generated in 0.2048 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz