Még egy jön, aztán újra megy,
Ismerem már milyen ez.
Bízom benne ő lehet,
Aztán persze mást szeret...
Még egy jön, aztán újra megy,
Ismerem már milyen ez.
Bízom benne ő lehet,
Aztán persze mást szeret.
Újabb érzés, újabb vágy,
És szívembe reményt ád,
Bár tudom most is mi történik.
Lelekemben a láng meggyúlik,
Kapaszkodom tűzzel-vassal,
Mert tudom majd hatalmas zajjal
Érek földet ismét, újra,
A könny-függöny mögé bújva.
Földön fekszem, felállok.
Soha senkit nem találok.
Elvesztem egy rengetegben,
Mely a saját sötét lelkem,
Már nem is él, csak pislákol,
Mint egy haldokló mécses lángol,
Szél fútta, kietlen temetőben,
Csak füstje száll a levegőben...
Mennem kéne, szökni, messze,
Tudom minden el van veszve.
Kár a remény, kár az élet,
Úgysem látok többé szépet,
Úgysem hallok kedveset, jót,
Úgysem szól majd senki jó szót,
Úgyis vége lesz ennek is,
A vágy majd lassan elveszik...
Csak veszne már!
Mert addig újra szenvedek,
Bár tudom, majd az idő eltemet,
Csak azt is hogy jön majd más,
És nem történik változás...