Végre vége. Valóban így van?
Ennyi volt, mit a világnak adtam?
Hol van a szeretet, ami égett bennem?
Miért kellett nekem ennyire szeretnem?
Megváltoztam, tudom, de ez lett a sorsom,
Egy koporsóba zárva, halkan fuldokolnom.
S te csak némán nézed a fekete fedelet,
Tudod, hogy élek, szenvedésemet neveted.
Élvezed, hogy látod, miattad halok meg?
Hogy egész testem, az érintésedtől remeg.
Hazudtál nekem, mindvégig... Hiába,
lehunyom szemem, így megyek a halálba.
Örülhetsz drágám, az lett amit akartál,
Sorsom végre az lett, amit nekem szántál.
Meghalok mostmár, élve eltemettél,
Kínzó mérgem volt, hogy te nem szerettél...