Nyár volt, forrón sütött a nap.
A hangya sürgött-forgott, egyre csak rohant.
Gyűjtögetett sok jó falatot a télre,
A tücsök meg csak muzsikált kénye-kedvére.
Pedig ő is tudta, hogy eljön a tél a nyárra,
De nem gondolt a jövőre és felkopott az álla.
Igen, tudta jól, hogy eljön a nyárra a tél,
De hidegétől eléggé mégse félt.
Jól ismerjük ezt a mesét, tanulságos – tudom,
De van még egy történetem, figyelj most nagyon!
A tíz szűz is gyűjtött drága olajat, és a vőlegényt várta,
De mivel az késett, elaludtak, s ötnek kialudt a lámpása.
A vőlegény megérkezett. Már nem volt mit tenni.
A türelem ideje elmúlt…
Öt szűz előtt a menyegzői ház tárult,
Öt előtt a kegyelem ajtaja zárult.
Pedig mind a tíz a vőlegényt várta,
De mégis csak a fele ment be a menyegzői házba.
Ismerték az igazságot, hogy Krisztus egy napon visszatér,
Mikor majd élőket és holtakat igazságosan megítél.
(Ez nem mese, e példázat mai is intő jel felénk,
Amikor fordul század- és ezredév.)
Öt szűz sorsa szomorú lett nagyon,
De a legnagyobb tragédia, ha önmagam becsapom,
Ha a balgák szerepét naponta testvéreimre osztom,
S magam bolond módon okos szűznek gondolom.
2000. december 29.
Online látogatók:
Látogató: 95
Regisztrált: 0
Kereső robot: 19 
Összes: 114
