Navigáció


RSS: összes ·




Próza: Éjszakai gyötrődések, lázálmok

, 870 olvasás, Lilla , 26 hozzászólás

Sajgó lélek

Előfordult már Veled, hogy nem volt kedved menekülni az álmok világába, és mégis, reggelig csak éberen álmodni tudtál?

Olyan gyönyörű, ahogy az éjszaka átengedi a teret a Fénynek... Én mégis, csak sírni tudnék. Miért veszítek el mindent? Minden apró reményt, mi a holnap felé vezet?
És mi az a holnap?... Talán felkel egy új nap?... De hisz minden csöndes… és itt, ebben a sötét, elkerített helységben senki nem veszi észre, hogy új nap kezdődött...
Üres lett egy ágy mellettem... Valakit fehér lepedővel letakarva már nem üdvözöl a hajnal... A Kaszás nem kímélte az ismeretlent, lelke már fenn ragyog valahol... a Fényben... Van egyáltalán Fény?

Ezen a napon is elveszítem a Tegnapom?... Minden nap?... Ezen a napon is meghalok kicsit...
Fekszem, és arra gondolok, hogy miért éppen én?... Miért éppen engem hálózott be a láthatatlan pókháló, rátelepedve és egyre szűkebb kört vonva körém... Miért?

Gondolatok sokasága gyötör és verejtékezem... Langyos könnyeim a számba folynak…hajam kócosan szemembe lóg...Fázom…
A magas, állványos üveglombikok óriásnak tűnnek... a belőlük kivezető gumicső mozdulatlanná teszi testem... Tehetetlen vagyok ezekkel az erőkkel szemben!

Csend van... a szó hiánya, a cselekvés hiánya, a zaj hiánya... a magamra utaltság ereje... Megszólalnak a belső hangok... Éjszaka csendje... Fájdalom csendje…Könnyek csendje… Örökös némaságra ítéltek utolsó, kétségbeesett vergődése... Beteg emberek üvöltő, kapaszkodó belső csendje...
Csönd... Némaság... Üresség... Halál?

Nem múlik az idő... Nem bírom tovább... Magas a mennyezet... Fogy az erőm....

De Remélni kell... Egyik pillanatban alámerülni... mindegy hogyan, miért... mert... elfogyott valami...
…Nincs levegő…

Remélni, hogy csak egy időre merültél...hogy előbb felmerülhetsz... Mielőtt elfogy az Éltető Oxigén...Remélni, hogy a felmerülés győzelmet arat... és VAN MIÉRT felmerülni...

Mert fogy az Erő... És fogy az Idő... Végesen fogy az éltető Levegő...

Mégis... Várni a pillanatot ... Mikor megküzdött magányos próbáid után...Feltűnhetsz...
Remélni... máshogy lesz ezután...

Remélni... Várni és... Küzdeni!

Itt nincsenek játékszabályok és nincsenek Győztesek sem!
Sodor az ár... Jó lenne megkapaszkodni... Nyújtsd a Kezed... és MENTS meg!...
Meglátod, egyszer ennek is vége lesz...
Vége egy rossz álomnak...

De… lassan közeledik a Hajnal... Lehet, hogy gyönyörű lesz, de úgysem látnék belőle semmit a könnyeimtől...Mert átölelném kislányomat... De nem tehetem…
Ő még biztos alszik... Most nem lehet... De holnap, talán holnap… Igen?...

Várom a Holnapom... Remélvén, hogy akkor, talán nem veszítem el a Tegnapom...

Megjegyzés: 2004.05.26.

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Sajgó lélek
· Kategória: Próza
· Írta: Lilla
· Jóváhagyta: Medve Zsolt

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 306
Regisztrált: 2
Kereső robot: 24
Összes: 332
Jelenlévők:
 · Déness
 · Pancelostatu


Page generated in 0.238 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz