Navigáció


RSS: összes ·




Ez+az: József Attila Altatója

, 583 olvasás, vargaistvan , 17 hozzászólás

Elmélkedés

Dr. Bobula Ida a Magyar nép eredete című munkájában ezt írja (sumér névmagyarázat): BAL - harcos, ÁS – építő. Tehát a Balázs név jelentése lehet Harcos-Építő …




Dr. Bobula Ida a Magyar nép eredete című munkájában ezt írja (sumér névmagyarázat): BAL - harcos, ÁS – építő. Tehát a Balázs név jelentése lehet Harcos-Építő.
A vers maga lehet Altató, Halálba ringató és egyaránt Éltető is. Az élet ama fázisába való elvonulást szimbolizálja, mikor a harcos-építő pihenni tér. Pihenni tér, hogy álmából ébredve újból folytathassa harcos-építő útját. Gyermekversnek íródott, a gyerekcipőben járó lelkekhez-lelkekről. Aki írta, annak lelke jóélőre jár már.
A kék szemű ég becsukja szemét, aki felső, a szellemi érzékelés szimbóluma, a ház-test összes érzékelő ablakáva aludni tér, az érző lélek szellőre is érzékeny fűszál-csillói is takaró alá bújnak, mint mikor esteledvén eláll a szél és a fény sötétedésnek, azaz a lét másik arcának felvételéhez készülődik.
Mikor a bogár lábára hajtja fejét, egy kört zár be önmagával, mint imádkozás közben a az ember, kezének összekulcsolásával. A lehajtott fej arról tanúskodik, hogy megszűnt nyüzsgése, nem gyűjt már vagyont, hirnevet, gyönyöröket, földi örömöket. Összecsukja szárnyait, a mulandó után-fölött-körül nem röpköd tovább, megszünteti a saját maga által keltett zümmögő-süketitő-vakító légörvényt maga körül.
Az ébren megharcolt, felépített várból a másik reggelre csak annyi marad, mint Magas Déva várából. De ennyi megmarad. Minden megharcolt-építő nappal után picit növekszik az, ami a harcos-építés után marad. A villamos robogásából is csak pici csöngetése hallatszik át az örökkévalóságba, mert a robogásban egyelőre csak ennyi, mit az örökkévalóságból birtokába vett. Hogy békében rakódhasson le ez a pici, a robogásnak szenderegnie kell. Rakódik, minek rakódnia kell a robajban is, de a harcos-építő füle csak akkor hallhatja meg hogyan érinti tégla a téglát, ha minden más hang elszenderül.
Szakad a kabát, mikor használják. Szakad a bőr és alatta szaggatják az érzések az ember kabátját – kabátját, tehát felszíni ruhadarabját. Míg pihenni tér, nem hasad tovább, s mikor felébred, talán már nappal is lassul a hasadásnak vélt…
A lapda az előregurulás, a síp a rohanásba, az önfeledt, figyelmetlen görgésbe belehasító hang, mely megálljt parancsol, és körültekintést. Figyelmet, hogy észrevegye az előre guruló azt, ami mellett eddig, mint nemlétező mellett gurult el. Az erdő fái ettől a pillanattól elkezdik nyugalmas növekedésüket az ég felé. A kirándulás az, ami ’ megérdemelt’, ami ’ jár’, kitérőnek tűnhet, de megtapasztalásuk, az öröm megtapasztalása is elengedhetetlen. A jó cukorral együtt a kimért kegyelmi állapot, melyből szintén átcsenődik egy téglasarknyi az éjszakába.
A képzetek aludni térnek, a Valóság darabkáiból lassan-lassan a távolban összerakódik az üveggolyó, mit, ha az oly pici ember, jó mélyen zsebébe rejt – vagy felfedezi, hogy ’ valamilyen véletlen’ folytán mindég is ott gömbölyödött a zsebében -, isteni méreteket ölthet elveszett-megtalált óriássága.
Új harcok várnak, hol oltani kell, oltani kell a káprázat tüzeit, melyek belül úgy égetnek, mintha valósak lennének, pazarlásra kényszeritve a valós tűz számára felhalmozott tüzifát. Oltani kell és katonás őrséget állítani a már eloltottak mellé, hogy újból lángra ne kapjanak. Az őrség másik fele az mellé az egyetlen táplálandó tűz mellé állítandó, melyet nem a mi kézeteink gyújtottak, hanem öröktől fogva ég, pislákol, hogy labirintusunkban támpontunk legyen.
A vadakat is terelni kell, és ezt csak az terelheti, aki látja az út végét. Egy ponton túl – de előtte is – két feladat tornyosul az ember előtt. Járni útját, figyelni minden neszre, minden villanásra, tanulni simogatásból, tanulni pofonból, tanulni a lapdás-sípos-erdős-kirándulásos életjátékból, majd mikor eleget tanult, akkor szolgálni az útjukon kicsit hátrébb járó ’ vadakat’, hogy előbbre juthassanak.
Anyuka, a testet szülő anyag is elalszik, az ő álma az egyetlen kit az altató altatóként szólít.
Apuka, az Atya nem pihen, legalábbis jó néhány napig nem, míg be nem fejezte dolgát. Ő minden reggelre harcos-építő fiában ébred, a fiú is elelszik és reggelre apjában ébred. A test szülője itt elfelejtendő (Márk 3,33-34; Lukács 2,48-49; János 2,4)
’ Aludj el szépen’ – nem a halál kaszájára utal a ’ szépen’, nem is a férgek eledelére, nem is csak az ágyra. Ringat, mint a hajóhinta, melyben ha súlyunktól meg tudunk szabadulni, még akkor is benne maradunk, mikor átfordul a tengelye körül. És forduljon is bármilyen lassúsággal, bárhányszor, a magáért-másokért harcoló, a magát-másokat építő vándor-lelket nem a centrifugális erő tartja a hintában. Ő a hinta.

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Elmélkedés
· Kategória: Ez+az
· Írta: vargaistvan
· Jóváhagyta: Pieris

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 314
Regisztrált: 0
Kereső robot: 26
Összes: 340

Page generated in 0.1994 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz