Navigáció


RSS: összes ·




Mese: A szódás, a jeges, a szenes, avagy történetek az orgonabokrok mögül

, 747 olvasás, Toevis , 4 hozzászólás

Ezerszín

Rákospa lotán a házunk előtt hatalmas lilásvörös orgonabokrok voltak.
Májusi estéken a fa villanyoszlop sápadtfényű villanykörtéje körül szédelegtek a fehérre színeződött szárnyas rovarok, miközben szörcsögve szívtuk be az orgona bódító szerelemszagát.
Per sze én is szerelmes voltam akkor hatvanegyben.
Még a szomszéd kislány - vagy Zsuzsi vagy Kati, már nem emlékszem a nevére - is megmutatta a nuniját az orgonák tövében, persze úgy hogy én is elővettem a cerkámat.

Öcsém ordítva árulkodott anyámnak, hogy ezek b… nak.
Szégyeltem is magam, de úgy látszik nem lehet elég korán kezdeni.
A csöndes eseménytelen napokba üdítő jelenség volt, ha megjelent a jeges.
Megállt lovaskocsijával előttünk, és bőrrel fedett vállára kapott kampós csákányával egy jégtáblát, úgy hozta befelé a konyhába.
Anyám levette a fridzsider tetejét, mire a jeges beletörte mindazt a ládába.
Mi vödörbe szedtük a törmelékjeget, mondván az is jó lesz valamire, s mindig kaptunk egy hosszúkás darabot, amit a nagy melegben elszopogathattunk.
Anyám néhány fillért fizetett a jegesnek, megkinálta egy kupica köménnyel, amit maga főzött titokban lavorokkal, kövekkel, amit én egyáltalán láttam belőle.
Félt is a fináncoktól, de a környéken mindenki főzött titokban, mégse kaptak el soha senkit.
Máskor a szódás jött. Ki is készítettük a két vastag szódásüveget, amíg megetettük a kocsi elé fogott lovakat, létre is jött a csereberés üzlet némi forinttal megtoldva.
A szódásüvegről egy későbbi történet jut eszembe.
A hetvenes évek közepén felmentem egyik barátnőmhöz Editkéhez, megbeszéln i tervezett nyári vitorlázásunk részleteit.
Egy szakállas, madárcsontú fiatalemberrel találkoztam a Nádastó parki lakásban.
Editke bemutatott a bátyjának, aki épp Pécsről, az egyetemről érkezett haza.
Leültünk beszélgetni. költészetről, amire én is vevő voltam, akkor már tanítottam magyart Újpalotán.
Egészen belelkesedtünk.
Beszélt arról, hogy milyen csodálatos képet mutat, mikor egy csehszlovák dróthálós szódásüveg összetörik, s ahogy az üvegcserepek széttöredezve porladnak le a rácsok bogán fennakadva.
Verset fog írni róla - mondta.
Búcsúzóul vagy ő, vagy Editke egy akkor megjelent Szép versek kötetet ajándékozott nekem, amiben Lajos egyik verse is szerepelt.
Sajnálom, hogy akkor nem dedikáltattam vele.
Remélem lesz alkalmam még megtenni.
/ A fiatalembert Parti Nagy Lajosnak hívják /
Na, de térjünk vissza az orgonabokrok mögé.
Télen amikor ilyen hidegek voltak mint most, megjelent a szenes.
A kisebb gyerekek ilyenkor az ágy alá bújtak, s még baracklekváros kenyérrel sem lehetett őket kicsalogatni onnan úgy féltek a feketepofájútól, amivel a szülők rémisztgették őket.
Én nem féltem tőlük, velem mindig barátságosak voltak.
Nagy fűzfakosárban hordták a szenet, nekem csak számolnom kellett - ez volt a feladatom - hánnyal fordultak.
Ha egy kis kövidinkát vagy kocsisirmát kaptak a pénz mellé, akkor szépen betették a sufniba, s nem a kapu elé zúdították, mint azt sokakkal megtették.
Apropó sufni.
Akkoriban a tévében a Tell Vilmos ment folytatásokban.
Ki is állítottam öcsémet almával a fején a sufni ajtó elé.
Magam barkácsolta nyílvesszóvel és íjjal próbáltam magabiztosan lelőni fejéről a rátett gyümölcsöt.
Az elröppent szöges vessző célt tévesztve landolt öcsém homloka közepén.
A visító gyereket, aki két kézzel fogta a homlokába akadt nyílvesszőt, anyám futva vitte a pár száz méterre lévő orvoshoz, visszafelé kiáltozva:
- Ha hazajövök megkapod a magadét! -
Az orgonák közé bújtam, vesztemre, mert hamar megtalált.

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Ezerszín
· Kategória: Mese
· Írta: Toevis
· Jóváhagyta: Pieris

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 197
Regisztrált: 1
Kereső robot: 24
Összes: 222
Jelenlévők:
 · Déness


Page generated in 0.2393 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz