Navigáció


RSS: összes ·




Regény: Sorsfordulók 4.

, 387 olvasás, Jodieline , 1 hozzászólás

Ezerszín

Az időjárás kegyes volt az aratókhoz, nem zavarta meg eső a munkát, így alig két hét alatt készen is lettünk vele. Boriska szinte megállás nélkül Jóskáról beszélt, mintha legalábbis felkérték volna, hogy korteskedjen a fiú mellett. Addig-addig duruzsolt, míg az álmaim is megváltoztak: András kedves arcába minduntalan belopództak Jóska vonásai. A fájdalmas múltat kezdte felváltani a bizakodó jelen.

Az aratás utáni vasárnapon bált rendeztek a majorban. Egy ilyen táncos összejövetel egyáltalán nem hasonlított azokra a bálokra, amelyeket még cselédkoromban láttam az urak hatalmas, díszesen felvirágozott báltermeiben. Nem voltak kristálypoharakban gyöngyöző pezsgők, ezüst tálcákon illatozó különleges ételek, drága csipkékkel, tüllökkel ékesített selyemruhák, melyek suhogva lendültek a halk zene ütemére, s nem finom hölgyeknek tették a szépet a fiatal tisztek, úrfik.
De bál volt, tagadhatatlanul. A talpalávalót egy háromfős banda húzta hegedűvel, nagybőgővel, tangóharmonikával. A harsány zene és az elfogyasztott törkölypálinka hatására a legények igencsak pörgették a lányokat, asszonyokat, akik nevetve, néha sikongatva adták át magukat a szórakozásnak, melyből évente csak kétszer, háromszor jutott ki.
Mindenki igyekezett a legszebb ruháját felvenni erre a nagy eseményre. Előkerültek a láda mélyéről anyáik, nagyanyáik hagyományos magyaros viseletei, az alsószoknyák, réklik, színes fonállal hímzett ingek, mellénykék. A fiatal lányok hajába csak egy színes pántlika került, az asszonyok, éveiktől függően világos, vagy sötét kendőt viseltek, melyeket szintén hímzések díszítettek.
A legények fehér ujjast, és fekete nadrágot viseltek, csillogóan kifényesített csizmával. Az idősebbek fekete rövid mellényt is felvettek, amely alatt kevésbé látszott a gömbölyödő, férfias pocak.
Nekem nem voltak ilyen szép ruháim, ezért Boriska egyik ruháját vettem fel, de nem fehér, hanem egy gyönyörűen hímzett színes köténnyel kiegészítve. Még egy fehér gyöngyfűzért is tett a nyakamba, hogy még szebb lehessen az öltözékem. Olyan büszkeséggel nézett rám, mintha legalábbis a lánya lettem volna, pedig csak néhány évvel volt idősebb nálam. Minduntalan azt csacsogta, hogy én leszek a legszebb lány a bálon, és hogy minden fiatalember nekem fogja majd csapni a szelet.
Boldogan néztem én is magamat a szekreter feletti kissé homályos, repedt tükörben. Életemben először hittem el magamról hogy nem vagyok csúnya. Szőkésbarna, hullámos hosszú hajam laza varkocsban lógott a hátam közepéig, a színes szalagokkal körülvéve. A fekete bőr félcipőt még a nagyvárosból hoztam magammal, és csak vasárnaponként vettem fel, amikor a reggeli misére mentem Boriskával, így még teljesen újnak tűnt.
Kilépve a kis vályogház ajtaján belenevettem a lenyugvó nap bíborvörös sugaraiba, kihúzva magam, elégedetten lépdeltem a major felé. Talán félúton járhattam, amikor szinte a semmiből elém lépett Jóska. Legényesen megpödörte kackiás bajuszát, megbiccentette fekete kalapját, melybe egy színes madártollat tűzött, és megszólított:
- Juliska! Remélem, nem vártam hiába. Szeretnék a kísérője lenni, hogy ne kelljen majd a bálból éjszaka egyedül hazajönnie. Fogadja el a karom, megvédem, ha bárki illetlenül viselkedne magácskával. Ugye, megengedi?
Nagyon tetszett ez a lovagiasság. Lelki szemeim előtt szinte már láttam is, ahogy mint királykisasszonyt védelmez gáláns lovagom, aki mindenkit lekaszabol, aki ártani próbálna nekem. A horizont lángolt, s ez a láng hirtelen beköltözött a szívembe is. Éreztem, hogy ez a legény többet jelent már számomra, mint egy egyszerű ismerős. Nem szóltam semmit, csak bólintottam, és vidáman belékaroltam. Szemünk sugara hosszú másodpercekre egymásba fonódott, meghittséget adva e varázslatos pillanatnak.
A majorban már állt a bál, mire megérkeztünk. A fiatalabb lányok, és legények külön csoportokban beszélgettek. A menyecskék a párjukkal ropták, az idősebb asszonyok és férfiak pedig a padokon ültek, és pletykálkodtak.
A meleg ellenére hideg futkosott a hátamon az izgalomtól, ahogy Jóskába karolva beléptünk a kifeszített sátor alá, ahol a mulatság folyt. Éreztem, hogy minden szem ránk tapad. Láttam, ahogy az idősebbek összesúgtak a hátunk mögött, és elkönyvelték magukban, hogy mi már egy pár vagyunk. Ez egy kicsit ugyan zavart, de a fiú olyan természetesen, és udvariasan viselkedett, hogy hamar elfelejtette velem a rossz érzéseket. Odavezetett a lányok közé, biccentett a fejével, és már lépdelt is a legények csoportja felé. Pár perc múlva Boriska vett szárnyai alá, ahogy a tánc végeztével odajött hozzám.
- Látom, Jóska komolyan veszi az udvarlást. – kacsintott rám. - Nehogy megint elmard magad mellől, hiszen olyan jóképű legény!
- Tényleg nagyon udvariasan viselkedett velem. Jól esett, hogy elém jött, és elkísért.
A zenészek egy pattogós csárdást kezdtek el játszani, amikor a fiú elém állt, és felkért a táncra. Soha sem tanultam táncolni, de éreztem a ritmust, és szinte azonnal átvettem az ütemet. Bizsergetett, ahogy kezét szorosan a derekamra tette. A három alsószoknya repült, amikor meg-megforgatott. Az arcom hamar kipirult, és élveztem a táncot vele. Még javában játszottak a zenészek, amikor a molnár fia lekért. Katonaviselt ember volt, jóval idősebb Jóskánál. Látszott rajta, hogy több kupica pálinkán van már túl, mert erőszakosabban táncolt. Keményen fogta a derekamat, és ellentmondást nem tűrően, nem figyelve rám, forgatott, ezért egy kicsit elszédültem. A tánc vele már nem volt olyan kellemes. Talán ez az arcomon is meglátszott, mert félszemmel érzékeltem, hogy Jóska dühös, és hogy szíve szerint azonnal lekért volna, de a barátai visszatartották.
A banda pedig csak húzta a nótát, mintha soha nem akarna véget érni a tánc. A férfi egyre vadabbul járta, ráncigált, mert ki-kiesett a ritmusból. Ekkor Jóska mégis mellénk lépett, és lekért. A molnár fia személyes sértésnek vette a dolgot, s agyát elborította a lilaköd. Hangosan ráförmedt a fiúra, és nem adott. Még szorosabban fogta a derekamat, ami miatt felszisszentem. Jóska nem hagyta magát. A vállamra tette a kezét, és megpróbált magához húzni, de abban a pillanatban lendült az idősebb férfi keze, és ököllel arcon vágta a fiút. Én már csak azt láttam, hogy Jóska cimborái azonnal ott teremnek, és lefogják a vadul kapálózó férfit, majd kivezetik a tánctérről. Jóska mellettem maradt, de félszemmel nézte a dolog folytatását. Az idősebb férfiak is kimentek a sátorból a legények után, nehogy késelés legyen a dologból. Boriska mesélte még a bál előtt, hogy bizony elő-előfordult néha, hogy verekedés, sőt késelés lett egy-egy ilyen táncos összejövetel vége.
Nem értettem, hogy ha szórakozni jönnek az emberek, miért következik ez be, de azt is láttam, a mértéktelen ivás bizony néhány férfinél átcsapott agresszióba.
A dulakodás miatt a zenészek abbahagyták a muzsikát, és szinte egy emberként mentek ki a bámészkodók a sátor elé, hogy lássák, mivé fajult a verekedés.
A legények egy-két jól irányzott gyomorba vágással ártalmatlanná tették a molnár fiát, aki csapzott hajjal, fájdalmas képpel ült a porban. Az öreg molnár mellélépett, felráncigálta, és válogatott szitkozódások közepette kitaszigálta a gyalogútra, hogy hazavezesse.
A rend kezdett visszaállni, már csak az idősebbek beszélték meg egymással a történteket. A zene újra felcsendült, és szinte mindenki táncra perdült, mintha semmi sem zavarta volna meg a mulatságot.
A legények pedig, ahogyan Boriska is megjósolta, kézről kézre adtak. Megállás nélkül táncoltattak, amit a többi leány nem vett jó néven, láttam irigykedő tekintetükből.
Ennek ellenére, vagy talán éppen ezért, nagyon jól éreztem magam. Jóska végig figyelt engem, és amikor látta rajtam, hogy kezdek fáradni, mellém lépett, lekért, és kivezetett a sátor elé, ahol a csillagos augusztusi ég alatt az enyhe szellő hűtötte a tánctól és az izgalomtól kipirult arcomat.
Lágyan átfogta a derekamat, és mögém állt. Belefújt a nyakamba, elhúzva a varkocsomat, hogy azzal is segítsen a gyorsabb lehűlésben. Egyszerre jóleső borzongás futott át rajtam, amit ő is észrevett. Lassan maga felé fordított, és megpróbált az éjszakai fénynél a szemembe nézni.
- Gyönyörűek a szemeid. Akár a csillagok. – súgta, és talán észre sem vette, hogy tegez.
- Ne mondjon ilyeneket, Jóska, még elpirulok.
- De ez az igazság. Nagyon tetszel nekem, Juliska.
Közelebb húzott magához, s a hajamat simogatva csókot lehelt az ajkamra. Szédültem az izgatottságtól, és jól esett a karjaiba simulni, de abban a pillanatban valami más is történt. Eszembe jutott András, az ő érintése sejlett vissza a múlt ködéből, s ettől a képzelgéstől azonnal kijózanodtam, s heves lelkiismeret furdalásom támadt, mintha megcsaltam volna őt. A jegenyefák lombja is András nevét suttogták, ahogy a nyári szellő megmozgatta a leveleket. Kibontakoztam az ölelésből, és kértem a fiút, hogy kísérjen haza, mert nagyon elfáradtam.
Szó nélkül elengedett, megfogta a kezem, és lassan hazasétáltunk. Nem beszélgettünk, gondolatainkba mélyedve róttuk az utat. A verandán megállt, megsimította az arcomat, és jóéjszakát suttogva kisétált az éjszakába. Úgy éreztem, mintha belém látott volna, és tudja, hogy azok a gondolatok, amelyek átfutottak a fejemben, nem róla szóltak. Össze voltam zavarodva. Egy pillanatra még megfordultam, hogy utána szóljak, hogy megköszönjem, hogy hazakísért, de még sem tettem. Az ajkam meg sem mozdult. Fájt a szívem, s a szememből lassan kövér könnycseppek gördültek végig az arcomon. Nem tudtam, ezek Jóskának, vagy András emlékének szólnak. A vidám este után szomorúan hajtottam álomra a fejem.

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Ezerszín
· Kategória: Regény
· Írta: Jodieline
· Jóváhagyta: Pieris

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 328
Regisztrált: 0
Kereső robot: 26
Összes: 354
Jelenlévők:
 · gazzo


Page generated in 0.2017 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz