Üzenetet hozott a messzi Szél…
vele jött a várva várt Remény!
S megállt Szívem kapujában
s zörgetett. Minden zárva.
Szívem makacs, a harchoz szokva
a végsőkig küzd, makacskodva.
Nem bízik az Őszi Szélben
sem a Szóban, Szerelmes levélben…
Nem bízik ő önmagában…
a Percnek él… nem a Mának.
Ajtómon a remény zörgetett…
Csókot hozott, Holdat, kék eget.
Elhozta Szívemnek vágyait…
megvalósítva halottnak hitt álmait.
Egy percet adott, s az is elrepült…
tovaszállt, nem menekült.
Benne éltem s élni is fogok
míg a hold az égen némán ragyog.
Szerettem s engem is szerettek,
a hold dalolt, ajkam égett… Reméltem!
Egy júniusi éjszakán a remény átölelt!