Oly egyszerű, oly nagyszerű
Oly szende, mint egy őzgidácska,
Ártatlan szemei csillognak éj
Sötétjében, emberi nagysága
Fenséges, oly lágy, mint felhők
A buja égen, lelke, mint harmatos
Mező virágai, teste oly könnyed
Mint pillangó szárnyalása a pihe
Puha levegőben, szeretetre méltó
Mint az éppen született csecsemő,
Oly aranyos mit emberi ész már
Felfogni nem képes, oly szelíd,
Mint ártatlan kiscica, mikor
Játszadozik a gombolyaggal, és
Annyira bájos, mint a legszebb
Piros rózsa az alkonyat homályában.