Csak a vágy hajtott, hogy
megismerjem azt, mit Te
is ismersz. Óh, de bárcsak
ne tettem volna.
Vívódást okoztál nekem!
Kinevettél minket látva
értetlenségünket és látva
szemünk matt csillogását.
Kérdeztél és csak én voltam
ki színed elé járult; bár
nem volt bennem bátorság.
Csak a vágy hajtott, hogy
megismerjem azt, mit Te
is ismersz. Óh, de bárcsak
ne tettem volna.
Én szánalmas és naiv.
Mért hallgattam szavadra?
Mért engedtem kérésednek
és mért gyengült el térdem
szent szavadtól?
Bemocskolták nevem,
s az árulók példája lettem.
Harminc, mázsás kő nyomja
lelkemet súlyként. Elárultalak,
hogy terved bevégeztessen.
Te kértél erre, s ezt nem
tagadtad soha. Tudtad, hogy
a szeretet csókja az,
mivel arcodat illettem.
Tudtad és hittél bennem,
mert én is hittem benned,
ahogy senki…
Nem maradt hát semmim,
csak a legnagyobb áldozat…
a megváltó kötél…
Miskolc, 2006. május 30.