Navigáció


RSS: összes ·




Ez+az: Miért nem sikerül soha semmi?

, 1002 olvasás, szerzetes , 1 hozzászólás

Sajgó lélek

Nekem miért nem sikerül soha semmi? Miért nem teljesülnek soha a vágyaim? Pedig nem kérek sokat. Én is éppen olyan ember vagyok, mint a többi. Van egy fejem, két szemem, két fülem, egy orrom, egy szám na és végtagjaim. Így nem tudom, hogy miben is különbözöm a többiektől… a többiektől, akiknek minden sikerül, sőt még több is, mint, amit megérdemelnek. S én, én miért nem érdemlem meg?… csak egy normális családot kérek. Pont olyan, mint, amim régen volt.
Akkoriban sok mindent szerettem volna, sosem volt elég az, amit kaptam. Mindig csak többet s többet akartam. De mostanra már rájöttem, hogy a pénz nem minden. Az emberek, azt mondják, hogy addig nem is jönnek rá, hogy milyük is van, amíg el nem veszítik. Csak akkor jönnek rá, amikor már túl késő. Így volt ez velem és a szüleimmel is, de főleg az apámmal! De akkor már túl késő volt! Egy apró pillanatnak tűnik az eddigi életem, s a mostani pedig egy örökkévalóságnak. Minden fenekestől felfordult az életemben. Amikor a szüleim összevesztek és apám elköltözött otthonról. Ott, s akkor véget ért az életem! Rossz volt látni, hogy minden, ami hosszú évek alatt olyan jóvá ért, egyetlen szempillantás alatt összeomlott körülöttem. Akkor depressziós állapotba kerültem. De az akarásvágyam segített. Akartam a családomat, egyesíteni akartam a családomat! Újra együtt akartam látni a szüleimet, a nővéremet, s magamat! Nagy erőfeszítéseket tettem ennek érdekében a következő hónapokban. Megpróbáltam a szüleimet közelebb hozni egymáshoz, és apámnak megmutatni, hogy milyen is valójában az új barátnője. Lassan, de sikerült felnyitnom apám szemét és szakított a barátnőjével. Rájött, sőt be is vallotta, hogy az anyámmal, sokkal jobban kijött, mint vele. Sajnos nem tartott sokáig az örömöm, mert a barátnő visszakönyörögte magát és hozzám hasonló korú fiát. Én első perctől kezdve nem szerettem őket, de ez kölcsönös volt. Néhány hónap elteltével újabb projektet indítottam. Most is sikerrel jártam, de ez már igazából nem került nagy erőfeszítésembe. De az örömöm, most is csak néhány napig tartott. A barátnő azzal győzte meg apámat, hogy nem tud hova menni a fiával, s nem maradhatna e néhány napig. De legalább addig, amíg nem talál valamit. Apám jóhiszeműen beleegyezett. Hát abból a néhány napból majdnem egy év lett. A nő addig húzta, halasztotta, amíg apám kibékült vele. Túlságosan is jószívű ahhoz, hogy kitegye őket. Ez lett a veszte, és az enyém is! Nem tudtam mit tenni, de már nem is érdekelt. Úgy gondoltam, hogyha eddig nem sikerült, akkor már nem is fog. Nem sikerült! Nekem soha semmi sem sikerül! Már beletörődtem! De miért nem?… Mindeközben a nővérem összeköltözött a barátjával, így anyámmal ketten maradtunk a lakásba. Nem bántam, legalább lehettem egyedül. Sokat gondolkoztam. Átgondoltam az addigi életemet, s a jövőbeli lehetőségeimet. Nem valami boldog!… Ez a magány néha már kissé terhessé vált. A csend, amit csak a televízió és a rádió hangja szakított meg néha. Jó persze voltak barátaim, de nem mindig értek rá. Sok problémám volt, na ugyan miből fakadóan? Próbáltam nem kimutatni azokat, de nem mindig sikerült. Emiatt néhány barátom elidegenedett, néhány közeledett hozzám. Ezért mégis csak igaz a mondás, hogy "bajban ismerszik meg az igaz barát". De hagyjuk ezt! Nem számít… Dehogy nem!…
Apámmal sokat találkoztam, vasárnaponként felmentem hozzá, és horgászni is sokat jártunk. nem szerettem jó képet vágni azokhoz az ebédekhez, de muszáj volt. Egy ideig bírtam, de nem szívesen. Mindig az anyámra gondoltam. Szenvedtem, depressziós lettem! Nem sikerült, pedig csak a családomat akartam, szerettem volna! Nagyon… nagyon szerettem volna… egyszer azonban történt valami, ami mégis reményre adott volna okot. Apám nője csinált valamit, amiért elküldte őt a háztól. Sőt egyenesen kirúgta. Nem tudtam meg, hogy pontosan miért, de ez nem is érdekelt engem. Nagyon örültem, hogy talán most. Most biztosan sikerrel fogok járni! Már éppen elkezdtem volna az újabb akciómat, de akkor fényderült valamire, amire senki se számított. Valami, amitől megint összeomlottam. A nő bejelentette, hogy terhes, és az apámé a gyerek. Emiatt ő is megrendült, de visszafogadta. A nő direkt titkolta, mert tudta, hogy egyszer úgy is kidobja apám, és ezzel majd visszaszerzi. Apám egy ideig nekem se beszélt róla, én is csak mástól és később tudtam meg. A nő csak akkor mondta el apámnak, amikor már elmúlt három hónapos terhes, így azt már nem lehetett megszakítani. Bejött a terve. Ettől kezdve jobban utáltam őt, mint eddig valaha. Pláne mivel a tudomásomra jutott, az, hogy a nő megcsalta apámat, sőt még a gyerek se lehet az övé. Visszafogadta! Anyám is látta egy idegen férfivel, és más ismerősök is. Apám mégse dobta ki! A nőnek hitt, nem pedig a családjának, vagyis az egykori családjának. Túlságosan is naív volt. Ez nekem nagyon fájt! A nő teljesen behálózta. Pedig a nő az elejétől kezdve mondta, hogy neki csak apám vagyona kell, és hülye, aki eltartja őt. De apám még ekkor se hitt nekünk! Nem hitt!… ekkor kezdtem eltávolodni tőle. Innentől kezdve már nem is bírtam látni a nőt és a fiát. Bár eddig se! Mivel biztos voltam abban, hogy a gyerek nem az apámtól van, ezért ő sem érdekelt. Semmi köze sincs apámhoz, de ő elhitte. Sajnos el, s ez lett minden álmom szertefoszlásának pillanata. Amíg meg nem született, addig minden hétvégén találkoztunk, egy semleges helyen, de utána már nem is mentem fel hozzájuk. Hetekig nem is találkoztam apámmal. Néha beszéltünk, s végül tartottuk a kapcsolatot, de a többiekkel nem. A pokolba kívántam őket. Nem érdekelt semmi, ami velük kapcsolatos volt. Még az utcán is rejtőzködtem s nem jártam olyan helyekre, ahol ők, a közös ismerőseink meg fordulhattak. Nem jártam nyilvános helyekre, nehogy róluk haljak, netalántán találkozzak velük.
Nem sikerült, nem jött össze… a családom egyesítésébe vetett hitem teljesen megrendült. Minden reményem szertefoszlott, vágyaim darabjaira hullottak szét… teljesen reménytelennek érzem a helyzetem. Annyira elegem van már az egészből! Csak lenne már végre vége!… Visszatérve. Mindent megtettem, hogy egyáltalán ne találkozzak velük. Soha nem beszéltem róluk. Az utcán mindig kerültem az ismerőseinket, nehogy szóba hozzák. Mindig siettem, még ha találkoztunk is, hogy ne kelljen beszélnem arról, amiről nem szeretnék.
Nagy döntésre szántam el magam! Öngyilkos leszek! Bármivel is szerettem volna megpróbálni, nem sikerült. Nem tudtam megtenni! Mindig anyámra gondoltam. Mi lesz vele, ha sikerül megölnöm magam? Nem bírná ki! Ezt nem tehetem meg vele! Én nem! Nem tehetem! Szomorúan, de letettem erről a szándékomról. Nem szívesen, de az anyámat nem hagyhatom el. Hónapokig keringett bennem ez az érzés. Nekem miért nem sikerül soha semmi?… így tengettem tovább szörnyű és olykor felesleges életem. Kétségek között… újabb elhatározásra jutottam, s egyre többet szerettem volna. Majd megmutatom neki! Meg én! Sikeres leszek az életben! Olyan életem lesz, amilyet álmodtam magamnak. Olyan lesz, amilyet mindig is szerettem volna! Lesz jogosítványom, autóm! Egyetemre fogok menni! Diplomás ember leszek! Lesz saját cégem, lakásom! Ismert, sőt elismert ember leszek. Egzisztenciával, vagyonnal, de ami a legfontosabb: családdal! Nagyon nehéz volt belekezdeni. Vannak buktatók, de van, ami már sikerült. Bár anyám keresetből alig tudunk megélni, és nagy lemondások kellenek. Nehéz az élet! Nagyon nehéz! Hmm… jól jönne egy kis segítség, de sajnos nincs kitől. A kitöréshez segítségre van szükségem. Most itt vagyok. Van jogsim, egzisztenciám, megbecsülnek, elismernek. Jól tanulok, s lehet, hogy egyetemre is felvesznek, csak tudjam majd fizetni! Nincs pénzem, s nincs családom, akik támogatni tudnának! Remélem, segít majd valaki!…
Lehet család nélkül élni? Nos nehezen, de lehet. Na, de érdemes? Még reménykedem, de nekem soha semmi sem sikerül… De miért?…

Megjegyzés: Miskolc, 2005. December

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Sajgó lélek
· Kategória: Ez+az
· Írta: szerzetes
· Jóváhagyta: Medve Zsolt

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 18
Regisztrált: 0
Kereső robot: 37
Összes: 55

Page generated in 0.0751 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz