Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Angyali álom

, 361 olvasás, Nessel , 2 hozzászólás

Gondolat

Halkan szuszogva fekszem az ágyon,
türelmesen Álmom várom.
Néma az est, hallgat az élet.
Jöjj Álom, Jöjj kérlek!

Türelmem fogy, mert Álmom várat,
Majd megjelenik, csókot küld, százat.
A nagy fehérségben egy Angyal mosolyog
és puszta jelenléte elűz minden gondot.

Szárnyafosztott, de repül mégis,
repül a fellegekbe, vele együtt én is.
A hideg éjben fehér karját nyújtja felém,
Kézenfogva szállunk a telihold egén.

Sokatmondó szemével a szemembe néz,
De szólni nem szól, nem beszélt hozzám még.
Nem mond semmit csak néz és nevet.
Ketten az éjben szeljük a fellegeket.

Nem zavar semmi, mi sem zavarunk semmit,
Nincs az, mi eme izgatott nyugalomból kirendít.
De mégis! Hiszen zuhanni kezdek!
Miért tépted ki kezemből karcsú kezed?

Zuhanok a semmibe már Őt is alig látom,
reményeim szétfoszlanak, már a végét várom.
Egyre csak zuhanok, a szívem hevesen dobog
Majd hirtelen az ágyamban landolok.

Hol van az Angyal? És én hol vagyok?
Arcomról patakokban verejték csorog.
Ám hirtelen valami elvakít, szúrja a szemem.
A Hold az, ki az ablakon át köszön be nekem.

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Gondolat
· Kategória: Vers
· Írta: Nessel
· Jóváhagyta: Pieris


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 335
Regisztrált: 1
Kereső robot: 28
Összes: 364
Jelenlévők:
 · Déness


Page generated in 0.2298 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz