Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Könyörgés után

, 466 olvasás, agnes , 5 hozzászólás

Sajgó lélek

Csöndes könyörgéssel kértelek,…
megértetted,… hogy csak féltelek,
magamtól,… hogy ne bántsalak, mert
mert fájt a szó,… mikor hallgattalak…





    Lelkem palástját hiába húztam fejemre,
    menekültem volna a végtelenbe,
    csillagá akartam lenni, és
    az ég tetejéről elébed esni.
    De akartam lenni napsugár, ki
    egy a sok közül, és arra vár, hogy
    fényével rajzolhasson jelet Neked,
    csak annyit…, hogy legyen szép életed.
    Már a felhőt is könyörögve kértem,
    hadd legyek esőcsepp palást tengerében,
    hullajtson arcodra árván,
    és végig csorogva rajta, még egyszer
    érezzem bőrödön az arcszesz illatát,
    ajkadon sétálva, a vágy csókját festeni reád,
    csókod ízével tovább gurulva,
    és könnycseppé válva földre hullva.
    Hangod utolért, hiába szaladtam,
    most itt állok, némán hallhatatlan,
    elborit egy dallam zuhatag,
    ringatva ölel, magával sodor,
    félek,… de miért érzem,… hogy
    a szél nekem,… nekem dalol?

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Sajgó lélek
· Kategória: Vers
· Írta: agnes
· Jóváhagyta: Pieris


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 191
Regisztrált: 1
Kereső robot: 23
Összes: 215
Jelenlévők:
 · Sutyi


Page generated in 0.1414 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz