Az élet, akár egy szörnyű színjáték
bemutatja a szörnyű létet
s az emberek, akár a bábjáték
részesei az elkeseredésnek
s a végzet, mely mozgat mindent
mestere a történetnek
konok vigyorral az arcán
mozgatja a söpredéket
s a zsinór a cselekmények
mely az emberre kötődik
élettelen, halott bábra
mely mozog, ha kényszerítik
mert a zsinór mélyre hatol
bele húsba, bele csontba
s a végén a lélekbe gázol
megfojtja és kiszorítja
s az ember, mint lelketlen bábu
játssza szerepét újra és újra
mert a végzet nem ereszti
s a zsinórok rákötődnek az ujjra
hatalmas ocsmány tenyerében
vergődik a báb ember
ki mindig menekülni próbál
de elszökni sohasem mer
a zsinórok, akár a láncok
rabságba kényszerítik
s az ördögi kör be nem zárul
s a szerep folytatódik
üres vagyok, halott bábu
mely felnézett a mozgatóra
s a gyötrelmes fájdalomtól
meghalt bennem a remény szikrája
de mond te szegény, vak bábu
hogyha egyszer, mégis talán
felnéznél a mozgatóra
téged is megölne-e a látvány?
Vagy netán te is felnéztél-e már?…