Én még tudnék bús dalokat írni,
tanítsam őket szép szóra bírni.
Kit érdekel már a kékek kedélye,
a lényeg üres, mint bolondok beszédje.
Én még szoktam néha múltat becézni,
ki Napba tekint, jövöjét leméri.
Nagyot ugrik - majd hallgat a heves vér,
magába zártan megoldást keresgél.
Mi az mi fává nevelne surja szót,
a mindent elfecsérlő csalóka valót?
Egyedül maradtam, lét-terem elsuhan,
ha tennék is bármit, rám rendre csend zuhan.
Szeged, 1997