Megállsz az ajtóban,
nézlek, villámcsapás:
legyél nyíló virág,
ki nyílik tavasszal,
s nyílik nyár után…
Megállsz az ajtóban,
nézlek, villámcsapás:
legyél nyíló virág,
ki nyílik tavasszal,
s nyílik nyár után.
Lehetnél virág, légy…
távolról figyellek,
gyönyörködöm benned,
nem bánom, új kertész
öntözze a kertet.
Voltam én kertészed,
volt, hogy éjjel nappal
hordtam a kiskannám…
megfáradt szemem,
szirmaid színei
nem gyújtják kék lángra
szivárványos-hártyám,
volt, hogy a kertkaput
zártam hét lakatra,
gondoltam, testben jár
lopkodni a lélek,
s mikor más kéz érint
virágot, az vétek,
nem, a vétek nem ez,
gyapjú-lágyságra vágysz,
s én, ki lettem, nemez,
bűn a nemölelés
míg ölelni kell, kell…
ez a Kertészkedés.
A kertkapu nyitva,
jöhet egész-barát,
hozza ő a kannát,
s nékem egy üveg bort,
de, a legjobbikát.
Nem iszom magamban,
hűs pincébe zárom,
ha kinyílsz koccintunk…
milyen a szeretet,
egy lépcsővel följebb,
milyen a kertészet,
zöld, és egyre zöldebb.
|