Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Tavaszhang

, 315 olvasás, timeadiva , 9 hozzászólás

Természet

Néhány álmos hófolt, a hegy tetején,
arról mesél,
az idén üvöltve tombolt a tél.
De egy kis kerge szél,
már tavaszt fúj felém,
így március közepén.
Mint a jövőből egy itt felejtett emlék;
egy ember olvad ki a hóból,
és jön felém.

Már megálmodtam az arcát rég,
ismerem az illatát,
láttam már szemét:
a hegyről lecsurgó hópataké.
A hegyekből jön el,
lágyan magához ölel.
Mint hó emlékét a tavasz illata.
Madárszóval hív majd,
napfényt álmodón,
Ahogy a tavasz kopog a télajtón.
És, hogy valóra váljon az álmom;
altatót ő csak nekem dalol.
S míg a nárciszokat hűs harmat,
engem az ő hangja locsol.

Tudom, valahol itt jár, nagyon közel.
Tudom. Ez a tavasz most örökre átölel.

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Természet
· Kategória: Vers
· Írta: timeadiva
· Jóváhagyta: Medve Zsolt


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 250
Regisztrált: 2
Kereső robot: 36
Összes: 288
Jelenlévők:
 · arttur
 · oprae


Page generated in 0.537 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz