Tíz kapszula várakozott az egyik teremben. Tíz ember lépett be a hatalmas, hófehér szobába. Legtöbbjük meztelen volt. Két embert kivéve.
- Danton. Biztos nem akar megszabadulni a ruháitól a mélyálom idejéig? Brockot még megértem…
- Már mondtam parancsnok, szégyenlős vagyok.
Axel és Knox elfojtott nevetést hallattak.
- Rendben emberek, mindenki szálljon be a kapszulájába! – hangzott a parancs Kate szájából.
A tíz ember lassan belefeküdt a saját párnázott üvegkapszulájába.
- Első álmom űrben… remélem nem utolsó. – mondta a francia.
- Nekem is az első, de majd hozzászokunk Patton… - mondta O’ Maley.
- Jó éjt fiam… aztán szép álmokat. – mondta Brock a tizedesnek vigyorogva.
- Jó álmaim sosem voltak… nem is lesznek egy ideig.
Mindenki befeküdt a kapszulájába. Az üvegburkok lezáródtak, a benne fekvő emberek kényelembe helyezkedtek. Apró robotkarok mozdultak, injekciós tűk hatoltak a bőr alá, befecskendezve az altatót a testekbe. Danton ernyedt állapotban, kábán pislogott az üvegburok alól. Lehunyta a szemét, majd ismét felnyitotta, mire…
Egy arctámadót látott a kapszulájának üvegburkán. Hevesen tapogatta a kapszula fedelét és farkával csapkodni kezdte az üveglapot.
- NE! NE! – Danton ijedtében üvöltözni kezdett.
- Figyelem! Hármas kapszula tulajdonosa nem készült fel a mélyálomra. Azonnali altató alkalmazása folyamatban.
Danton erőtlenül csapkodta a koporsója tetejét, abban reménykedve, hogy az felnyílik és lerepíti róla az idegent. Rugdosni kezdte a fedelet, mire az arctámadó is izgatottabb lett, az a farkával csapkodta a tetőt.
Érezte a testébe áramló drogot, ami elernyesztette testét és szemei lassan lecsukódtak.
- Neee… - hangja elhalkult, majd elhalt. Eltűnt előle az arctámadó. Eltűnt előle az egész világ. Álmodott.
***
Egy álom.
Meg sem tudná számolni hányadik lehet, megannyi álma volt már életében, ezek közül is csak kevésre emlékezett. De ezek közül is a rémálmok voltak maradandóak. Mint ez…
A kriptában járt. A falba épített emberek arcai üresek, arctalanok voltak. Észrevette a szülei koporsóját. Kihúzta és felnyitotta. Egy hatalmas, éles tépőfogakkal, éjsötét, kitines bőrrel rendelkező lény feküdt benne összekuporodva. Mikor felnyitották a koporsó fedelét kiemelkedett belőle. Danton hátrahőkölt. A lény elkapta a férfi torkát és magával vonszolta őt. A férfi fojtott sikolyokat hallatott, a torkát szorongató marok egyre erősebben szorította a nyakát. Egy koporsó kivetítőjéhez nyomta az idegen a férfi arcát. Egy ismerős arcot látott. A saját arcát.
A koporsó kihúzódott. A lény fél kezével felnyitotta a koporsó fedelét, amiben a tizedes feküdt. Danton tovább ordított.
A halott tizedes mellkasa megfeszült, majd feldudorodott. A lény közelebb tolta Danton arcát a saját holttestének mellkasához. A lény kirobbant a testből és Danton arcába ugrott.
A tizedes ordítva ugrott fel a kapszulájában, hogy beverte a fejét a burkolatba. Egész testében zihált, remegett. Látta, hogy nem volt a közelben semmilyen tojás, se arctámadó, se idegen. Körbenézett és alvó társait figyelte.
Kezét a fejére tette, mert az hirtelen sajogni kezdett. Visszadőlt a párnázott ágyába és a mennyezetet kémlelte.
VII.
Minden ember pihent a Mars csatahajó fedélzetén. Minden ember kivéve egyet: Bobot. A férfi a műszerfalnál tevékenykedett a pilótafülkében. Adatokat olvasott, Árésszel, a csatahajó agyával beszélgetett és néha az űrt kémlelte.
"Milyen nyugodt hely… Az ember még ezt sem tudja értékelni igazán." vonta le magában a következtetést. "Galaktikus szemeteskukát készít az űrből, ahogy azt a Földdel is tette."
A programjába csak elvetve építették be a félelmet, idáig processzorai legmélyén húzódott, mikor egy váratlan alak lépett be a fülkébe és sikeresen megrémisztette az androidot.
- Jesszusom! Danton? Te meg hogyhogy kint vagy? A kapszulában kéne még feküdnöd…
- Igaz, de nem szeretek aludni.
- Kávét?
- Kösz, most jól jönne.
Az android felkelt a székéről és egy közeli automatához lépett. A masina hatalmas berregéssel kiöklendezte magából a sötétes folyadékot, amit Bob egy papírpohárba fogott fel és nyújtotta oda Dantonnak. Danton finoman biccentett, elvette a kávéval megtöltött poharat és belekortyolt.
- Az íze hihetetlenül rossz, de legalább fenntart.
Bob szája mosolyra húzódott.
- Mi az oka az alvászavarodnak? – kíváncsiskodott az android.
- Ha elmondom, csak te is kiröhögnél…
- Valóban?
Danton újabbat kortyolt a kávéjából, majd belekezdett rémisztő történetébe. A mese végeztével Bob elkerekedett szemekkel ült és figyelte a tizedest.
- Tehát azt állítod, olyan lényekkel találkoztál, amik emberi testből keltek ki?
- Igen, azt.
- Ha most ember lennék, biztos őrültnek néznélek, de mint android, hiszek neked.
- Ez meglep.
- Nem kell Danton, hogy meglepjen. Android vagyok, egy gép és megannyi élőlényt láttam már útjaim során, hogy nem tudok lassan csodálkozni a tapasztaltakon.
Danton egy kártyaszerű valamit húzott elő a zsebéből, amin a mozgóképek vidáman élték életüket.
- Hát most sem megyek Hawaiira… - jegyezte meg szomorúan.
- Dehogynem. Csak ez után… - tette hozzá Bob. Danton megesküdött volna, hogy a robot mosolyra húzza a száját.
- Lassan megérkezünk… - mondta, majd a monitorára meredt. – Phobos. Egyszerű munkástelepnek látszik. Mégis mi a fene okozhatta az összeköttetés megszakadását?
- Remélem nem azok a lények… - reménykedett a tizedes.
Eközben valahol a hófehér teremben kilenc kapszula nyílt fel és az emberek nagyokat nyújtózkodva másztak ki belőle. A nyolc férfi elsőnek a parancsnokot pillantotta meg, egyrészt nőléte miatt, másrészt elég karcsú hölgyemény volt.
- Mi van? – kérdezte a nő zavarodottan. A nyolc férfi lassan készülődni kezdett. – Danton hol van?
- Lehet elmenekült egy kapszulával… - tette hozzá Axel, majd jót röhögött saját poénján.
- Még itt vagyok. – mondta Danton szúrós tekintettel. Axel arcáról lehervadt a vigyor.
- Én nem…
- Ne félj kölyök, nem taposgálok férgeket.
A fickó paprikavörös lett. A teremben kitört a nevetés.
- Ezt jól megkaptad Axel.
- Nesze neked mókamatyi…
- Elég lesz emberek! – mondta dühösen a parancsnok. Azonnali csend telepedett a teremre.
- Danton! Maga meg hogy a fenébe ébredt hamarabb?!
- Nem volt itt a mackóm ezért rosszakat álmodtam. – mondta egykedvűen a tizedes. – Muszáj volt felkelnem, hogy megkeressem.
Az emberek ez alatt az idő alatt felöltöztek és a szobájukba mentek. Gorn egy ősrégi könyvet szorongatott a kezében, Háború és Béke címmel. Kinyitotta a könyvet a megjelzett helyen és olvasni kezdte a sorokat. Danton sétált el a szobája előtt, a férfi a könyvéből felnézve szólt a tizedes után.
- Danton!
A férfi visszafordult és bement Gorn szobájába. A férfi felkelt az ágyáról és letette a könyvét, majd a kezét nyújtotta a tizedes felé.
- Igaz, már láttál engem, de be sem mutatkoztam számodra. A nevem Gorn Richards. Én vagyok itt a filozofikus harcos, ahogy ezek becéznek. – a férfi szája mosolyra húzódott. – Lehet, igazuk van, van bennem valami, ami egyedivé tesz. A többiek szerint a szónoklataim felérnek egy atombomba pusztító erejével. Mint látod, vérbeli irodalmi művek rajongója vagyok. Igazi függő.
Danton a könyvre pillantott. Eszébe jutott, valamikor az egyetemi évei alatt vették ezt az olvasmányt. Nem volt kedve beleolvasni. Hanyagolta a könyvet.
- Az embert a sors mindig morális kérdések elé állítja… - mondta magában morfondírozva.
- És roncsot csinál belőle elég gyorsan.
- Miért? Belőled azt tett volna?
Danton egy holografikus képet húzott elő. Ő állt rajta, a kép vagy négy évvel ezelőtt készülhetett. Megtermett, izmos férfi volt, narancssárga bőrrel. Most úgy nézett ki, mint valami paródia, valamikori önmagának a lidérce, egy kísértet, aki céltalanul élte életét. Kissé sovány lett, bőre fakóbb színre váltott, szemei karikásak voltak. Gorn meglepődött a kép és a valóság összehasonlítása során.
- Szerinted? – kérdezte Danton gúnyos hangnemben.
Gorn szótlanul bólintott.
- Azt hittem, csak belőlem tud a katonaság facsart felmosórongyot készíteni. – vélekedett Gorn.
- Nem éppen az tette velem. Más oka van, de fölösleges ecsetelnem, úgysem néznél normálisnak.
- Akkor mi okozta, ha nem a megterhelő munka és a végtelen utazgatások.
Danton csak egykedvűen legyintett.
- Van családod Richards? – kérdezte, kerülve a témát.
- Nos… ha az elválás utáni állapotot is nevezhetjük családnak, akkor van. A nejem New Yorkban lakik a kislányommal. Mindig meglátogatom őket, mikor van rá időm.
A férfi felsóhajtott és italt töltött a poharába, amit azon nyomban felhajtott.
- Lauranak elege volt a folytonos távozásaimból, távolléteimből. Azt mondta, Cinthyanak apára van szüksége, aki mellette áll és nem hagyja magára és neki is szüksége volt rám. Bárhogy erősködtem és kardoskodtam, nem hatotta meg őt az érvelésem.
- Egy nap fogta magát és elment a házból a lányunkkal együtt. Elköltöztek az új barátjához. Csak egy üzenetet hagyott hátra, amiben tudatta, hogy válni akar.
A férfi elhallgatott. Szomorúan pillantott a monitorra.
- A bíróságon neki ítélték a lányunk. Tudták, mi a munkám és milyen felelősséggel jár a hazám szolgálata, ezért döntöttek úgy, hogy a lány az anyjával fog maradni. A bánatomat az italba fojtottam. Több napon át nem érzékeltem a külvilágot. A detoxikálóra kerültem, ahol eltávolították a szervezetemből a mérgező anyagokat. Nagy nehezen összeszedtem magam és elvállaltam a következő küldetésem. Így kerültem ehhez a csapathoz.
- Az én feleségem is hasonló okok miatt távozott. – mondta Danton. – Most a barátja biztos egy bolygót vett neki az ő nevével ellátva. És ami még jobb, megtudtam, hogy a szüleim is meghaltak. Három évig bolyongtam az űrben, míg ez a hajó rám nem talált. Én így kerültem ide.
- Mindenki gyülekezzen az ebédlőben, vacsora tálalva! – szólalt meg a rádióban Bob hangja.
- Farkaséhes vagyok. – mondta Gorn.
- Rám is rámfér egy kiadós falat. – mondta a tizedes.
Kiléptek a szobából és elindultak az ebédlőbe. Odabent összegyűlt az apró csapat és mindenki elfoglalta a magának tetszőleges helyet. A két jövevény is leült. Pont két szék maradt üresen az ő számukra. Leültek és hallgatták a társaság tanácskozását.
- Axel, te meg hogyhogy csatlakoztál a katonasághoz? – kérdezte a nő az újonctól.
- Hát, igazat megvallva, semmi kedvem nem volt hozzá, de a csajok az izmos pasikra buknak, így elhatároztam, nemcsak izmos, de kemény is leszek. Pedig lehettem volna programozó is akár… volt tehetségem hozzá.
- Engem szerelőnek szántak a szüleim. – mondta Knox. – Apám is az volt, megtanított munkássága csínjára-bínjára. De igazából a nagybátyám volt a példaképem. Mindig a bevetéseiről mesélt és én epekedve hallgattam, közben arról ábrándozva, hogy egy nap majd én is katona leszek. És minő meglepetés, így történt.
- Én sok helyen szolgáltam életemben, megküzdöttem sok csatát és itt kötöttem ki, mert érdekelt megbízás. – mondta a francia. – Le mission est trés intéressant.
- Ezt lehetne érthető nyelven is? – kérdezte a nő nevetve. A francia értetlenül vonogatta a vállát.
- Nekem is felkeltette a figyelmem a küldetés. – mondta O’ Maley. – Egyszerű tiszt voltam a tengerészgyalogságnál, néhány kitüntetéssel és egy tizedesi ranggal, de ennyi az egész. A családom Manhattanben lakik, sokszor meglátogatom őket.
- Engem gyerekkorom óta a katonaságra neveltek. – mondta Lenny. – Apám elhatározta, hogy katona lesz belőlem, én meg nem ellenkezhettem. Így belegondolva örülök a faterom elhatározásának. – mondandója befejeztével Katere kacsintott. A nő egy mosollyal viszonozta a férfi gesztusát.
- Mint pilóta a véletlen sodort erre a hajóra, mint a legénység pilótája, de ennek örülök, mert sok érdekes emberrel ismerkedtem meg. – mondta Mark. – Egyszerű Texasi gyerek voltam, de szerettem az űrhajókat, szinte mindig azokat csodáltam. Első szülinapi ajándékom egy makettűrhajó volt. Később szimulátorjátékokkal játszottam. A katonasághoz keveredtem és megfelelőnek nyilvánítottak hajók navigálására.
Gorn és Danton hallgattak.
- Kiöregedett veterán létemre Kate kért fel, hogy ütőképes csapatot hozzak össze neki. – mondta Brock. – Sok csatát megéltem már, megannyi felkelést vertem le a csapattársaimmal együtt, de a sérülésem miatt félő volt, hogy derékba törik katonai pályafutásom. Ekkor jött Kate és mentett meg. – a férfi mosolygott a mondandója végeztével.
- Mit is mondhatnék. – kezdte az android. – Nos, én veletek ellentétben más helyen születtem, másként. A feladatom, hogy segítselek titeket, tanulmányozzam az útjaink során talált idegen fajokat és legfőképpen jó ebédeket készítsek! A szakácsmunka a bitjeimben van. – mondta mosolyogva Bob.
Mindenki a parancsnokra meredt, aki szótlanul figyelt.
- Rajta főnök, rajtad a sor. – mondta Knox elsőnek.
- Ez igaz főnök, alig tudunk valamit rólad. – erősködött Axel.
- Jó rendben. – mondta a parancsnok mosolyogva. – Kate McGillan vagyok, Peter McGillan egyetlen leánya.
Mindenki a leesett álla után kapkodott.
- De hát az apád egy jól menő cég multimilliomosa! – nyögték ki legtöbben.
- Tudom, de engem sosem érdekelt a cégek vezetése, túl unalmasnak találtam. Az egyetem után besoroltattam magam a katonaságra és hamar elő is léptettek. Szeretem a spagettit, kedvenc söröm a Becks és van egy kisördögös tetkóm a köldököm alatt. – mondta kissé elpirulva.
- Van még egy is egy intimebb helyen. – mondta Lenny vigyorogva. Mindenki felkapta a fejét.
- Sosem hittem volna, hogy a főnök ilyen tüzes csaj. – szólta el magát Axel.
- Na szállsz le róla haver! – Lenny arca elkomorult.
- Jól van ember, csigavér, csak vicceltem! – mentegetőzött Axel.
- Danton, és te? – kérdezte a nő.
- Semmi extra. Katona voltam, vagyok és maradok. – válasza tömör és velős volt, amit gépiesen, minden érzelemtől kímélt arccal hadart el. Beszédét döbbent csend követte.
- És… te Gorn? – kérdezte ismét a parancsnok.
- Nos… én kissé fáradt vagyok… azt hiszem, megyek lepihenek.
- Ne csináld már ember! – hüledezett Axel. Gorn felállt és kisétált.
Bob eközben tálalta az ebédet. Marhapörkölt volt, sörrel. Mindenki hozzákezdett az evéshez, majd a lakoma után Knox elővett egy kártyapaklit.
- Pucérpóker! – ordította és vigyorogva lapokat osztott. Danton félrehúzódott és az asztalon észrevett egy cigarettásdobozt. Kivett egy szálat és rágyújtott. Bob odaballagott hozzá.
- Nem tesz jót… - mondta halkan. Danton felnézett rá, szájából kifújta a füstöt.
- Már úgyis mindegy Bob… - mondta nemtörődöm arckifejezéssel és nagyot szívott a cigiből.
Eközben Patton vetkőzésre kényszeríttette a parancsnokot.
- Szép hölgy vetkőzzön! – mondta elégedett mosollyal. Kate a zoknijáért nyúlt, mire a francia felhördült.
- Venni le nem zokni, venni le felső!
A nő duzzogva levette a felsőjét, így mindenki számára látszott a csipkés melltartó. Axel és Knox ujjongott a leghangosabban, örülve a nő vetkőzésének. A társaság zajongott, nevetett, sört ivott tonnaszámra. Danton zavarónak találta a nagy zajongást, így a szobájába indult.
***
O’ Maley óvatosan körbesandított, majd előhúzott egy fémdobozt. A zárkódot beütve halk szisszenéssel felnyílt a doboz teteje, felfedve a benne lévő injekciós tűket. Kivett egyet és szemével vizsgálgatni, méregetni kezdte azt. Elégedetten a karjához emelte a tűt és benyomta a hegyét a bőre alá, majd a szervezetébe pumpálta a drogot. Elégedett, földöntúli érzés töltötte el a testét és az elméjét. A tűt kiejtve a kezéből szédelegni kezdett, részeges táncot járt előtte a világ. Torz képek villantak fel, elmosódott emberek arcait látta, akik a semmiben lebegtek. Ő is velük lebegett. A drog hatása alatt volt.
***
- Hamarosan megérkezünk! – mondta Mark a rádióban. – Már csak 500 méter van hátra.
Patton a szobájában egy fényképet nézegetett. Axel lépett be hozzá és ő is a képre meredt.
- Hát ez meg hol van? – kérdezte a franciától.
- C’ est Francais oú j’ habite.
- Lehetne érthetőbben is? – kérdezte a katona zavartan.
- Franciaországban. Ez a kép készült Párizsban. Az a hölgy ott lenni én édesanyám. Kedves asszony.
- Mond Patton… vannak ott Franciában jó csajok? – kérdezte Axel érdeklődve.
- Jó csajok? Hmm. Akad néhány.
- Akkor munka után veled megyek Franciába. – mondta a katona vigyorogva. – Azt hiszem szép kis szabadságom lesz…
- Ez lenni nagyszerű! Te is megkóstolni francia ízvilág!
- Micsodát?
- Les moules et les fruits de mer.
- Ember, én amerikai vagyok, beszélj érthetőbben.
- Kagylót és tenger gyümölcsét.
Axel gyomra felfordult a hallottaktól.
- Kösz, inkább kihagynám… - mondta undorral az arcán.
Kate és Lenny együtt készülődtek. A férfi lassan megérintette a nő arcát és megsimogatta azt.
- Odalent bízd rám a dolgokat és mindig maradj mellettem. – mondta Katenek aggódó tekintettel.
- Nem vagyok ennyire ostoba. – mondta a nő mosolyogva, majd megcsókolta szeretőjét.
Brock, Danton és Gorn együtt pakolták össze a fegyvereket. Mark és Bob a hajót a bolygó felé navigálták. A hajó áttörte a bolygó barátságtalan, szürkés atmoszféráját és továbbrepült a hamuszürke felhőkavalkádban. Villámok cikáztak ide-oda, némelyik fenyegetően a hajó előtt csapott le.
- Mindjárt lent vagyunk! – ordította a mikrofonba a pilóta. Megmarkolta teljes erőből a hajó kormányát és kissé húzni kezdte felfelé. Bob is segített társának és kiengedte a landoló talpakat.
A hajó gondtalanul ért földet.
- Megérkeztünk kedves utasok! – mondta a pilóta kitörő örömmel.
Danton egy impulzusvetőt akasztott a karjára és egy ionpisztolyt csatolt fel a lábára, a zsebeibe pedig néhány plazmagránátot tett.
- Elővigyázatosság. – mondta a rá furcsán bámuló Brockra a tizedes. A veterán szája mosolyra húzódott és ő is felcsatolt a lábára egy pisztolyt és egy méretes vadászkést is.
Az emberek a zsilipkapunál sorakoztak. Kate seregszemlét tartott.
- Axel!
- Jelen!
- Knox!
- Jelen!
- Brock!
- Jelen!
- Gorn!
- Jelen!
- Lenny!
- Jelen!
- Danton!
- Jelen.
- Patton!
- Oui!
- O’ Maley!
Nem jött válasz.
- O’ Maley!
- Jelen! – lihegte a tiszt, aki épp akkor ért be a helyiségbe.
- Rendben. No idefigyeljetek kislányok, nem tűröm el a bénázást odakint! Első szabály: a parancsom olyan, akár a tíz parancsolat. Ha egyet is megszegsz, repülsz az űrbe!
- Második szabály: nem lövöd lábon se magad se a társad, mert megválhatsz a nemi szervedtől!
- Harmadik szabály: nem ellenkezel és nincsen miért kezdetű kérdés, mert a padlót fogod súrolni négy évig és esküszöm, hogy azt fogod kívánni, bár befogtad volna azt a kurva szád! Remélem érthető voltam! – ordította a nő.
Mindenki meglepetten figyelt. Még Danton is, aki idáig azt hitte, hogy ezt a nőt szét fogja szedni az osztaga.
- Rendben emberek! Mark és Bob a hajón maradnak, ugyanis ők az egyetlen pilótáink és nem szeretnék egy örökkévalóságot ezen a mocskos bolygón tölteni az elvesztésükkel. Odakint Lenny fogja átvenni a parancsnokságot! Úgyhogy mindenki az ő szavát fogja teljesíteni! Remélem érthető voltam!
- Nem értek egyet! – vágott közbe a tizedes. A nő szúrós pillantást vetett a férfire.
- Tudom, mit csinálok tizedes, úgyhogy pofa be!
Danton nem szólt.
"Hát legyen." Gondolta magában "Ha nektek így jó, akkor bízzátok a vezetést egy taknyos hülyegyerekre."
- És most kifelé! – üvöltötte a nő és kinyitotta a zsilipkaput.
- Lenni érdekes nő. – súgta Patton Axelnek.
A katonák megindultak kifelé. Mindegyikőjük védősisakot viselt a fején. Odakint tombolt a vihar. Az ég narancssárga színben pompázott, a homokvihar apró kavicsokat fújt a katonák arcába.
- Fenébe ezekkel a bolygókkal! – üvöltötte Knox. – Elintézhették volna a rendes kolonizálását!
- Pofa be katona! – rivallt rá a parancsnok.
A katonák elhivatottan nyomultak egyre előre a barátságtalan bolygón. A felszínen vihar tombolt, mintha figyelmeztetésként jelezte volna, hogy nem örül a váratlan vendégeknek. Amerre a katonák szemei elláttak, arra csak magas hegységeket véltek felfedezni. Valahol a közelben egy tengerpartot is ki lehetett venni, bár igen halványan. Hatalmas emelőkarok és daruk emelkedtek a magasba fenyegetően, s a kísértetiességet csak tovább fokozta a bányák üressége. Rozsdás fémcsákányok hevertek, hol a földön, hol a kövekbe vágva. A bánya szája üresen ásítozott, sötét torkában a félelem és a borzalom várt türelmesen meglapulva.
- Hol vannak a rabok? – kérdezte Knox. Nem csak őt nyugtalanította a bolygó kihaltsága.
- Nem tudom, de ilyenkor munkaidő szokott lenni. Nem vehetett ki mindenki pihenőt. – töprengett magában O’ Maley.
Míg mindenki vizsgálódott, Axel észrevett valamit. Közelebb ment a bánya belsejéhez és bekapcsolta a sisakján elhelyezett elemlámpát. Megdöbbent a látványtól.
- Szent szar! – ordította el magát. Mindenki odasietett hozzá és benézett a bánya belsejébe. Hatalmas vércsík borította a plafont, ami egyenesen lefelé vezetett. – Mi a fene tehette ezt?
Dantonnak volt egy rossz megérzése. Csak remélni merte, hogy nem azok voltak. Lenézett a mélybe. A liftaknában a csík egy helyen eltűnt. Egy lyukba vezethetett. Danton nagyot nyelt.
- Rendben. – szólalt meg Lenny. – Két embert itt hagyunk! Kik vállalkoznak a feladatra?
Mindenki hallgatott. Danton jelentkezni akart, de Lenny megelőzte a tizedest döntésével.
- Axel, Knox. Ti maradtok itt és felügyelitek a bányát, amíg nem értesítünk benneteket. Mi pedig megkeressük a főhadiszállást. Rajta emberek!
A két katona torka összeszorult. Idegesen álldogáltak a bánya bejárata előtt, fegyvereiket a sötétségre szegezték. Danton megbánta, hogy nem szólt hamarabb.
A csapat meg sem állt a tomboló szélviharban. A két fiatal katonát hátrahagyva nekivágtak a hosszú keresésnek. Egy hosszú, betonköves út mutatta számukra az irányt. Az oldalán vöröses jelzőfények villogtak. Danton feszülten figyelt a viharban. Árnyékok kísérteties táncát látta, szörnyekét, akik az elméje legsötétebb bugyraiból buktak a felszínre. Félt, hogy meg fog őrülni.
A távolban egy hatalmas épület körvonalai rajzolódtak ki a viharban.
- Azt hiszem ez lesz az! – üvöltötte Lenny.
A katonák nem torpantak meg, továbbindultak és meg sem álltak, míg végre az épület teljesen ki nem bontakozott a homályból a szemeik előtt, hogy felfedje egy rozsdás létesítmény kilétét.
Az épület ajtónyitó panelja még épnek látszott. Patton odalépett és babrálni kezdte.
- Dommage! Nyílj ki átkozott ajtó! – mondta ingerülten és nagyot csapott a panelra. Az ajtó engedelmes nyikordulással feltárult.
Odabent sötétség fogadta őket. Pokolibb volt az épület belseje, mint a bolygó felszíne a viharaival egybevéve.
- Nőké az elsőbbség. – jegyezte meg viccelődve Lenny. Kate fanyar mosolyra húzta a száját. – Rendben emberek kövessetek! – adta ki végül a parancsot.
A hét katona belépett az épület kapuján és felkapcsolták lámpáikat. Egy üres folyosó futott végig a szemeik előtt. Sehol nem találtak semmit. Se vérnyomot, se tetemet, semmit, ami arra utalt volna, hogy itt valaha összecsapás lett volna. Dantonban számos elképzelés merült fel. Kellemetlen elképzelések.
- Rendben. – kezdte Lenny. – Két csapatra oszlunk. Kate és O’ Maley velem maradnak. A többiek Brock vezetésével elmennek a folyosó másik felébe.
Brock bólintott, jelezve, hogy vette a parancsot. A két csapat elindult a külön útján.
***
Eközben odakint a két újonc érdeklődve figyelték a liftakna gyomrát. Azon tanakodtak, hogy kerülhetett a vércsík a plafonra és ki csinálhatta azt egyáltalán. A vihar már rég elállt odakint.
- Kezdem unni az álldogálást ezen a rohadt helyen! Menjünk inkább a többiek után! – fakadt ki Axel.
- Majd ha megadják parancsban, akkor megyünk. – közölte higgadtan Knox.
- Franc a parancsolgatásokba! – közelebb lépett a liftakna pereméhez. – Franc Lennybe! – lehúzta a sliccét. – Ezt neked szarházi. – mondta, majd elégedett vigyorral szabadult meg fölöslegétől.
Knox csak egykedvűen nézelődött körbe. Elgondolkodott, milyen ramaty hely ez a bolygó és hogy a raboknak sem lehetett nagyszerű dolguk itt. Leengedte fegyverének csövét és egy pillanatra felnézett az égre. Nem látott semmilyen napot. Csak narancssárga égboltot, ami kezdett lassan vérvörösre színeződni.
"Esteledik" gondolta magában. A földre terelődött a figyelme. Észrevette, hogy az egyik csákány éle megolvadt. Lehajolt és jobban szemügyre vette. Igen. Valami szétmarhatta a fémcsákányt, mert ilyet a kövek nem tesznek vele, főleg az ércek nem.
- Te Axel… - kelt fel és megfordult. A társát sehol se látta.
- Ááááá!
Axel ordítását hallotta. A liftaknából jött.
A szíve is megállt egy utolsót verni félelmében.
VIII.
Kate, Lenny és O’ Maley egy hosszú folyosón haladtak végig. Szemüket nyitva tartották, minden mozgó élőlényre. A folyosó, amin jelenleg haladtak, kihaltnak tűnt. Csak a cipőik kopogása csapott zajt a kongó ürességben.
Egy fél perces kirándulás után az olvasztóterembe értek. Alul a hatalmas üstben fehéren izzó, olvadt fém fortyogott és örvénylett. A termet megtöltötte a forróság, a három ember majd megsült a hőségben.
Kate hosszú kutakodás után ráakadt egy rabra. Az olvasztókamra vezérlőtermében ült a székében. A nő közelebb lépett hozzá.
- Munkára te semmirekellő! – ordított rá a rabra, de az nem reagált.
A nő megpörgette a széket, így farkasszemet nézhetett a férfivel. A rab arca eltorzult a fájdalomtól, mellkasának bordái kifelé meredeztek, mintha valaki feltépte volna. Kate megriadt, majdnem átesett a korláton. Aztán erőt vett magán és közelebb húzódott a tetemhez. A műszerfalon egy papír és egy toll hevert. A nő megpróbálta elolvasni az írást, de az túlságosan is elmaszatolódott.
- BÚ! – rikoltotta Kate fülébe Lenny. A nő annyira megrettent, hogy elsütötte impulzusvetőjét.
- Csak én vagyok! – nyugtatta a lányt Lenny, miután rászegeződött a fegyver csöve. – Hát ez meg mi? – kérdezte a férfi a hullát vizsgálva.
- Nem tudom, mi okozhatta, de bárki is tette egy biztos: nem volt épelméjű.
- Ne szóljunk erről a többieknek. – mondta halkan Lenny. – Csak a frászt hoznánk rájuk ezzel. Ha ráakadunk a gyilkosra úgyis elintézzük. Addig meg tovább kutatunk. Lehet már el is kapták, csak nem akarnak előjönni, mert nem merik magára hagyni.
A nő egyetértően bólintott.
- Gyerünk O’ Maley! Tovább megyünk! – kiáltotta Kate a katonának.
O’ Maley a plafont nézegette. Nem volt benne biztos, de mintha látott volna rajta valamit. Megvonta a vállát, majd továbbállt.
A mennyezeten megmozdult egy árnyalak.
***
Brock a falakat kémlelte, ahogy egyenletesen haladt előre a folyosón. Őt Patton követte, utána Gorn sétált és Danton zárta az apró csapatot. Brock egy szoba ajtajához lépett és óvatosan kinyitotta az ajtót. Semmi. A szoba üres volt. Tovább haladtak. Egy újabb szobát találtak. Most Pattonon volt a sor. Ő is csak egy üres szobát tárt fel társai számára. A következő is üres volt, ahogy azt Gorn is megtapasztalta. Még eggyel tovább haladtak. Danton felkészülve nagy levegőt vett, majd fejével bólintva jelezte társainak, hogy kinyitja az ajtót. A kezét ráhelyezte a kilincsre. "Csak egy fordítás." gondolta magában "Nyisd már ki. Nem lesz mögötte semmi. Nyisd már ki azt a nyomorult ajtót."
- Brock!
- Igen parancsnok? – a veterán a fülére helyezte a mutató és középső ujját.
- Jöjjenek vissza az A folyosón, amit mi pásztáztunk végig. Itt van egy tágas szoba, elég hellyel és ággyal. Míg nem találunk túlélőt, addig nem hagyjuk el ezt a bolygót, ez a szoba pedig jó lesz tartózkodási hely szempontjából. Jöjjenek és rakodjanak le, én addig értesítem a kint állókat.
- Vettem parancsnok. – mondta Brock, majd leengedte ujjait a füléről. – Megyünk pihizni. – mondta a többieknek és kivezette őket a folyosóról. Danton egy ideig még a szoba ajtaján tartotta a kezét. Nem nyomta le a kilincset. Elengedte. A csapattal tartott.
***
- A francba a szívbajt hoztad rám ember! – üvöltötte Knox hatalmas megkönnyebbülésében, miután felsegítette társát, aki a liftakna peremébe kapaszkodott.
- Majdnem lezuhantam és kitörtem a nyakam. Hála neked, hogy itt voltál öreg cimbora. – mondta Axel sápadt arccal, de magára erőltetett egy mosolyt.
Axel, miután felsegítette bajtársa, leporolta magát, majd felvette a földről az impulzusvetőjét. Knox megmutatta társának az olvadt nyelű csákányt.
- Szerinted mi művelhette ezt?
- Hehe lehet, hogy a rabok mostanában vegyészkészlettel játszogatnak. – nevette el magát Axel.
A távolból egy alak bontakozott ki. Kate volt az.
- Végre, hogy megtaláltalak benneteket! Gyertek, találtunk egy kellemes kis pihenőhelyet, ott kényelmesen tudtok majd aludni. Aztán majd visszajöttök tovább őrködni a bánya felett.
A két katona egymásra nézett, majd követni kezdték a parancsnokot.
Az épület belsejébe egy fél óra múlva érkeztek meg. Végigmentek a folyosón, majd a parancsnok a panelnál beírta az ajtó nyitókódját és bementek a terembe. A csapat nagy része már lepakolt és ott pihent a teremben. Gorn szokás szerint könyvet olvasott. Hamletet. Patton az angol nyelvtudását csiszolta, O’ Maley mélyen aludt. Lenny a fegyverét tisztogatta, Brock dobozos sört kortyolgatott, Danton egy számítógép előtt görnyedt és az adatokat futtatta át. Kate egyből az ágyra vetette magát, miután megérkezett a terembe. Axel és Knox is lerakodtak. Brock, miután kiitta a maradék sört is a dobozából, összegyűrte azt a kezében és a közeli szemetesbe hajította, majd odabicegett Dantonhoz.
- Találtál valamit? – kérdezte érdeklődve a tizedestől.
- Csak jellemzést rabokról, naplót a napi történésekről, feljegyzésekről, de semmi több. – Danton tovább nézegette a dokumentumokat, míg rá nem akadt arra a fájlra, amiért eredetileg a bolygóra jött. A mentőkapszuláról szólt és annak pontos lelőhelyéről.
Danton szó nélkül felpattant és kisietett a teremből. Annyira gyorsan tette, hogy Brock meg se tudta kérdezni tőle, hogy mi zaklatta fel őt ennyire.
Kiment a bolygó felszínére, ahol már koromsötét volt. A sötétség olyannyira sűrű volt, hogy lámpájának fénye alig világított el a szemétől pár centiméterre. Kavicsos, érdes talajt taposott a lába. Szemét nyitva tartotta, minden apró rezzenésre. Érezte a testében szétáradó adrenalin ismerős érzését. A semmiből támadt fel a szél, fülrepesztő sikollyal visított. A katonát még a természet által alkotott akadály sem tántoríthatta el céljától. Elvégre ezért jött a bolygóra.
Sokat kellett gyalogolnia, mire végre megérkezett a kapszulához. A hajó oldala ütött-kopottnak látszott, ajtaja zárva volt. Danton felgyalogolt a rámpán és a panelen az ajtónyitó gombra helyezte a kezét. Apró szisszenéssel felcsusszant az előtte lévő ajtó, feltárva a hajó belsejét. Körbenézett és észrevette az egykori társát, Bandert. Halott volt. Mellkasa teljesen felszakadt, mintha bomba robbant volna a belsejében.
- Te rohadék. – mondta halkan Danton. – Bander, te mindenhova képes vagy elcipelni a nyavalyát, legyen szó az univerzum legtávolabbi zugáról!
Valami nem hagyta nyugodni. Akaratlanul is, de a közeli ajtóhoz lépett. Nagyon lassan húzódott el a szeme előtt heverő fémajtó. Kapszulák sorakoztak a teremben. Hét kapszula, amit még a Noén találtak. Az utasai is ugyanarra a sorsra jutottak, mint egykori társa. Danton rémálma valóra vált.
- Tehát nyolcan vagytok… - mondta magában. Kibiztosította impulzusfegyverét és a számítógéphez lépett. A gép nem üzemelt. A tizedes még egy pillantást vetett egykori társára, majd kilépett a hajóból és teljes erejéből futni kezdett a bázis felé. Az éjszaka váratlan meglepetéseket tartogatott a számára. Ezt ő is tudta.
***
Axel és Knox a szobából nyíló kis terembe mentek. Nem volt túl tágas helyiség, de ha az ember egy kis magányra vágyott, ide legalább teljes nyugalommal menekülhetett.
- A fenébe már, hogy várakoznunk kell! Dögunalom ez az egész meló! Azt hittem, csinálunk is valamit. Például rabokat kergetünk.
- Örülj neki, hogy nem lőttek lyukat a fejedbe és hogy nemsokára hazamegyünk. – mondta Knox.
A két katona előkészítette ebédjét, majd hozzáláttak annak megevéséhez. Axel megállíthatatlanul tömte magába a falatokat, mikor hirtelen nem mozdult. Knox felnézett.
- Mi az? – kérdezte társától. Axel elfehéredett arccal nézett társára.
- Azt hiszem, kidobom a taccsot. – nyögte ki nagy nehezen.
- Majd én kikísérlek. – mondta Knox és kisietett társával a mellékhelyiségre.
Axelből hihetetlen mértékben tört fel az elfogyasztott étel. Társa türelmesen megvárta őt. Miután nagy nehezen kibotorkált a fülkéből, megmosta az arcát és Knoxba kapaszkodva visszasétált a kis szobába.
- Már jobb. – mondta, miután Knox nem akarta elereszteni őt.
Meglepetten néztek körbe a teremben, ugyanis kikészített ebédjüknek hűlt helye volt.
- Mi a…? – mordult fel Axel.
Knox körbepásztázta a termet szemével, míg észre nem vette azt a dolgot, miből azonnal levonta a következtetését. Közelebb lépett és leszedte óvatosan a szellőzőnyílás rácsát, majd egy hirtelen mozdulattal bedugta jobb kezét. Egy pillanat sem telt el, valaki felsikoltott. Knox finoman húzni kezdte zsákmányát. Egy csukló bukkant elő a sötétből Knox kezei között, amit a test többi része is követett. Egy rémült nőt húzott ki az aknából a katona. Hosszú szénfekete haja a vállára omlott, teste egész lényében remegett.
- Nocsak. – mondta Axel. – Ez a szerencsenapunk haver! – gonosz mosoly jelent meg az arcán. Knox nem eresztette el a nőt.
A két férfi akkor lepődött meg, mikor megpillantotta a nő hátán lapuló aprócska lényt. Kicsi kezeivel makacsul szorongatta a nő hátát, lábait körbefonta a nő derekán. A kisfiú rémült tekintettel nézte a katonákat.
- Szedd le róla a kölyköt! – utasította Axel a társát. A férfi közelebb lépett, mire a nő támadóan megpróbálta megkarmolni a férfit. Nem ért el vele semmit. A gyerek bömbölve szakadt el mostohaanyjától, Knox pedig kivitte a gyereket. Axel magára maradt a szobában a nővel.
- Kicsi cicám… úgy látszik csak ketten maradtunk. Van kedved játszadozni kicsit? Mi lenne, ha te lennél a rossz kislány, én meg aki móresre tanít?
A nő riadtan kapkodta a fejét, valami fémeszközt keresett, amivel megvédhette volna magát. A férfi közelebb lépett.
- Hiába kéreted magad, úgyis túl leszel rajta. Ha nem ellenkezel, meglátod, jobb lesz, mint eddig bármi az életedben.
Knox vérző orral esett neki a falnak és terült el a földön. Danton lépett be a szobába. Axel hátrapillantott.
Az utolsó dolog, amit látott, egy ököl volt, ami pontosan az arcába csapódott. A férfi megtántorodott, arra se volt ideje, hogy káromkodjon, egyszerűen ő is követte társa példáját és elterült a padlón.
- Rohadt kölykök. – mondta a tizedes, majd megrázta a csuklóját.
A nő még jobban hátrálni kezdett, de Danton nem közelített felé. Kiment és behozta a kisfiút. Leguggolt és elengedte a gyereket.
- Nyugodtan menj oda az édesanyádhoz. – mondta halkan a gyereknek.
- Ő nem a mamám, ő Karla néni. De úgy szeretem őt, mint az édesanyámat. – mondta a kicsi Oliver. A kisfiú odafutott a nőhöz, aki könnyes szemekkel kapta fel a kisfiút magához.
- Jóságos ég Oliver, jól vagy? – a nő végigvizsgálta a gyereket szemeivel, majd magához szorította.
Danton lassan felállt.
- Elnézést kérek a tisztek nevében is hölgyem. – mondta halkan, majd leszegte tekintetét. A nő szeméből eltűnt a rémület, helyét a harag váltotta fel.
- Maguk katonák mind egyformák! Marhák, köpködnek, agyonvernek mindenkit és megerőszakolják a nőket! Maguk nem jobbak a bűnözőknél! – ordította le a tizedest.
- Nem mind vagyunk ilyenek. – mondta a férfi továbbra is halkan.
- Mit akar még? Nem ugrik nekem? – kérdezte a nő megvetően.
- Nem. – mondta halkan a férfi és kiindult a teremből.
A nő meglepetten figyelte a férfit, majd ő is kiment a gyerekkel a folyosóra. Tekintetével végigkísérte a néma tizedes járását. A férfi kissé ügyetlenül lépdelt.
- Én… nos… elnézést. – mondta a nő szemét lesütve.
- Semmi baj. Nem a maga hibája. – a férfi nem fordult meg beszéd közben.
- Kérem. Maga nem tudja mi szabadult itt el! Nem tudhatja! – a nő megfogta finoman a férfi vállát, aki hátrafordult és a nő szemébe nézett.
- De. Tudom. Azok tették ezt.
- Maga… honnan tudja? – kérdezte a nő meglepetten.
- Sajnos volt szerencsém hozzájuk. Hosszú történet. Jöjjön. Bejelentem, hogy maguk az egyetlen túlélők és hogy most azonnal el kell hagyjuk a bolygót.
A nő felsóhajtott örömében és a kezét nyújtotta a tizedes felé.
- Karla Hawks.
Danton megfogta a törékeny, kormos kezet.
- Danton.
A nő leengedte a kisgyereket.
- Ő pedig itt Oliver. Köszönj szépen Danton bácsinak.
A kisgyerek először a nő lábai mögé bújt, majd előmerészkedett és erőt vett magán.
- Szija. Oliver vagyok.
- Én Danton. – mondta a tizedes és mosolyogva megfogta a kisgyerek kezét.
- Jöjjenek. – mondta, majd kiegyenesedett és egy terembe vezette a túlélőket.
***
- Hogy érted, hogy elmegyünk?! – ordibált Lenny.
- Úgy, hogy itt már nincs több keresnivalónk! A nőn és a gyereken kívül nincs több túlélő! Mindenki meghalt! Fogd már fel!
Lenny az asztalra csapott dühében.
- Mi az hogy nincs több túlélő?! Mégis mik lehetnének itt a rabokon kívül?! Itt én vagyok, aki megmondja, mit fogunk csinálni és azt mondom, maradunk! – üvöltötte a tizedes arcába.
- Idefigyelj te szaros kölyök… - kezdte a tizedes. -… elegem volt abból, hogy az olyan forrófejű balfaszok miatt, mint te, ártatlanok halnak meg! Elmegyünk, méghozzá most azonnal!
Lenny szeme megrándult.
- Winters! Pofa be és takarodj pihenni! Ez parancs volt közlegény!
Danton kiegyenesedett, majd az ajtó felé indult.
- Én figyelmeztettelek. – mondta halkan, majd a terembe indult.
|
Online látogatók:
Látogató: 156
Regisztrált: 0
Kereső robot: 23 
Összes: 179
